A regölés időszaka karácsony másnapjával (december 26.) veszi kezdetét és Vízkeresztig (január 6.) tart. (Valószínűleg ősi változatában a téli napfordulóhoz kötődött.) Ekkor fiatal, kisiskolás korú fiúk, illetve legények egy saját maguk által készített Betlehemmel, kecskedudával, köcsögdudával, furulyákkal, láncos, csörgős botokkal járnak házról házra és ősi, magyar természetvarázslónak tartott rigmusokat, illetve a keresztény hitélethez kapcsolódó imákat, verseket mondanak, énekelnek, olvasnak hangos beszéddel, zajongva a házra és népére.
Csörög a láncos bot, üti a taktust: Egy. Kettő. Három. Négy.
„Kelj fel, gazda, kelj fel,
Száll az Isten házadra,
Seregemagával,
Terített asztalával,
Teli poharával,
Haj, regő, rejtem,
Azt is megadhatja az a nagy Úristen!”
A legények hangja betölti a házat, felfut a falakon, végiglépeget a gerendákon, fel a kéménybe, vissza a kamrába, be a gazda fülén, ki a mosolyra nyíló száját illető bajsza alatt, megkerüli felesége derekát, megpöccinti a lánya pisze orrát, kiszalad, és belebújik a disznók, tyúkok, tehenek, lovak szénájába-szalmájába, végül pedig szertehangzik, zengőn-rengőn-rezegtetőn szétterül a fekete termőföldeken.
- De mi, magyarok nem felejtünk ám! Hol marad égi szarvasunk, az a szent, fényhozó, hazát mutató, ágas-bogas? – somolyog a kisebbik leány. – Csak előkerül az is!
„Amott kerekedik egy fekete felhő,
Abban legelészik csodatévő szarvas.
Csodatévő szarvasnak ezer ága-boga,
Száz misegyertya, gyújtatlan, gyulladjék,
Oltatlan, aludjék!
Haj, regő, rejtem,
Azt is megadhatja az a nagy Úristen!”
- Ez igen! – csettint a nyelvével a gazda, megpödri a bajszát, és az előkészített pálinkát, kolbászt vesz elő. – Ti aztán megérdemlitek a betevőt! Ha nekem annyi mindenem volna, amit itt összeénekeltetek, templomot építtetnék!
„Ha a maguk asztala mi asztalunk volna,
Szent oltár volna,
Haj, regő, rejtem,
Azt is megadhatja az a nagy Úristen!
Ha a maguk kenyere mi kenyerünk volna,
Krisztus teste volna,
Haj, regő, rejtem,
Azt is megadhatja az a nagy Úristen!
Ha a maguk bora a mi borunk volna,
Krisztus vére volna,
Haj, regő, rejtem,
Azt is megadhatja az a nagy Úristen!”
A duda dagad, aki fújja, vörösödik, a lábak dobognak, a padlók deszkája csak úgy remeg belé!
- Kedves asszonykám! Hozz még ki a kamrából egy kis sonkát, krumplit, óbort! – kacsint a gazda a regősökre. – Amit most megesztek, megisztok, ezerszer tér vissza házamba a ti szavaitoktól! Hát egyetek, igyatok bőven! Éhen-szomjan ne maradjatok!
„Széken ül a gazda,
Pénzét számolgatja,
Fele a gazdáé,
Fele regölőké,
Haj, regő, rejtem,
Azt is megadhatja az a nagy Úristen!”
Esznek, isznak, beszélgetnek, jóllakatják őket, de menniük kell tovább. – Várnak Balogék is! – mondják, és zsebeiket megtömve, integetve sétálnak a következő házhoz a regősök.
Akinél idén még nem jártak, még várhatja őket néhány napig, de ha akkor sem jönnek, hát serkentse fel a rokonság apraja-nagyját, hátha kedvet kapnak jövő évben a regöléshez!
Alább egy példa mai ifjú regősöktől: