Háború van, az eszkalációt, a közvetlen harci konfliktust igyekszik mindenki elkerülni. Háború van, ez kihatással van a (világ)gazdaságra is. Természetes hát, hogy minden politikus ennek lezárását szeretné elérni.
Ilyen körülmények között hangzott el péntek reggel Orbán Viktor szájából az az egészen elképesztő mondat, hogy
„az orosz–ukrán háború csak nekünk a legfontosabb ügy, a világnak nem”.
A rádióhallgató meg nem hisz a fülének. Naponta kapjuk a híreket, hogy ennyi meg annyi katona esett el egyik vagy másik oldalon. Életerős emberek, akiket a családjuk várt otthon. Gyászolnak, akár több rokonukat is. A luhanszki vagy kurszki polgár naponta retteg, hogy egy eltévedt vagy „eltévedt” rakéta ne az ő otthonába csapódjon be. Ha megtörténik, és túl is éli, egy élet munkája vész oda. Az oroszok drónjai Lengyelországban eltaláltak egy családi házat, jelentős, de szerencsére „csak” anyagi kárt okozva.
És akkor a magyar miniszterelnök belebüfögi az éterbe önnönmagát középpontba helyezve, hogy a földkerekség jelenleg legnagyobb fegyveres konfliktusa, mely százezrek életét követelte és még többek egzisztenciáját tette tönkre, „csak nekünk a legfontosabb”.
Helyette is szégyelljük magunkat!
Persze, Abu-Dzabi mesés gazdagságában, a felcsúti lelátó VIP-páholyában vagy a hatvanpusztai „félkész gazdasági üzem” luxusában megteheti, hogy azon mélázik, hogyan tudna olyat mondani, ami az eddigieknél is nagyobbat szól.
Hogyan lehet a csúcsra járatott riogatást még egy szinttel emelni?
És amit saját szektája kényelmesen el is hiszi neki. Hiszen nem ide repült be több mint egy tucat ellenséges drón, nem a mi rokonaink hullanak a fronton, úgyhogy le lehet sétálni a Rézkilincs borozóba, és egy félmeleg sör meg egy cseresznye ízű szeszesital elfogyasztása mellett lehet azon keseregni, hogy „a rohadt ukránok nem akarnak békét”, hozzátéve, „még jó, hogy nem lesznek uniósok”.
„Bezzeg mi, magyarok!”
– jegyzi meg emberünk öntudatosan.
A magunk részről azért bízunk benne, hogy a kormánypárt hívei között is vannak szép számmal, akik nem így gondolkodnak. Akik szintén úgy vélik, a miniszterelnök ezzel a mondatával a háború áldozatainak, szenvedő alanyainak elkeserítő helyzetét alázta meg. És rájönnek, amit a rádióban péntek reggelenként hallanak, az
nem a krisztusi szeretet hangja, hanem az önteltség, a gőg és a hatalomvágy sátáni sugalmazása.