Orbán most Afrikának üzent: „ez a kontinens nem lesz a te hazád”

A miniszterelnök szerint rossz politikával a jelenlegi népvándorlás a többszörösére gerjeszthető.

A határzárral kapcsolatban a kormányfő úgy fogalmazott: ezzel „miközben megvédjük Magyarországot, megvédjük az Európai Uniót is”, ami a magyar történelemben nem példa nélküli. A szerdai szerb-magyar kormányülés kapcsán elmondta, noha Aleksandar Vucic szerb miniszterelnök sem örült a szerb-magyar határra tervezett kerítésnek, „amit értsünk is meg”, a bevándorlás is olyan kérdés, amelyben a szerbeknek és a magyaroknak érdemes közös álláspont kialakítására törekedni.
 
Kitért a múlt heti EU-csúcstalálkozóra, ahol az a döntés is született bevándorlásügyben, hogy Magyarország – Bulgária mellett – külön elbírálás alá esik. Magyarországnak ki kellett állnia saját érdekeiért, mert „a mi helyzetünk mindenki másétól különböző”: „mi nem vagyunk frontország (...), mégis Magyarország nehezebb helyzetben van, mint ők, mert a görögök nem fogják meg a saját határaiknál a gazdasági bevándorlókat, és ezek rázúdulnak Magyarországra” – fejtette ki a miniszterelnök.
 
A magyar kormány azt az álláspontot képviselte Brüsszelben, hogy a bevándorlók szétosztására vonatkozó szabályok, a kvóták Magyarországra nem érvényesek, „ragaszkodunk az önkéntes, saját jogon meghozott döntéshez, és nem vállalunk egyébként ezekből a terhekből, mert ezekből rajtunk már több van, mint másokon” – közölte. Azt, hogy kit engedek be a házamba, az országomba, a kormányfő a legelemibb önvédelmi kérdésnek nevezte.
 
Beszélt arról is, hogy akik szerint az idegen nem veszélyes, hanem szép, és az a jó, ha minél sokszínűbb emberek alkotnak egy társadalmat, azok szerint Magyarország egy jó folyamatot akaszt meg. Hozzátette, általában a nemzetet, a családot kevésbé fontosnak gondoló baloldal szenved leginkább „abban a betegségben, hogy illúziói vannak a bevándorlással kapcsolatban”.

Százmilliók jöhetnek?

Kifejtette azt is, hogy Afrikával ellentétben Európa teljesítmény nélkül is garantálja az ember életben maradását. Ezért ha az Afrikában élők azt a hírt kapják – folytatta –, hogy beengedik őket Európába, és gondoskodnak róluk, akkor nekiindulnak, „és nem százezren”, ennek ugyanis beláthatatlanok „a matematikai dimenziói”, hiszen sok százmillióan élnek Afrikában.
 
A helyzet rossz kezelése, a rossz európai válasz miatt „ma az a képzet él Afrikában”, hogy Európa elfogadja az ő ideérkezésüket. Ezért világosan meg kell mondani nekik: „nincs esély, vissza fogunk küldeni, ez a kontinens nem lesz a te hazád, van neked saját hazád, ez a mi hazánk, mi építettük fel, szívesen működünk veled együtt, vannak törvényeink, tartsd be, ha ide akarsz jönni, még ennek is megvannak a szabályai, de az lehetetlen, hogy te törvénysértő módon átrohanj a kerítéseinken, a határainkon” – fejtette ki álláspontját a miniszterelnök.