Orbánék tudták, hogy baj lesz belőle, mégis megszavazták

Az eddigi információkkal ellentétben mégis készült háttértanulmány a vasárnapi boltbezárásokról.

A törvényjavaslathoz a tárca közlése szerint most azért nem készült hatástanulmány, mert azt csak a kormány által beterjesztett törvényjavaslatokhoz kell elkészíteni, a vasárnapi boltbezárást pedig egy egyéni képviselői indítványban kezdeményezték.

A Népszabadság értesülései szerint a Nemzetgazdasági Minisztérium azonban már 2011-ben megvizsgálta, milyen hatásai lehetnek a KDNP felvetésének, és arra jutottak, hogy közel tíz-tizenötezer ember veszítené el a munkáját, a költségvetés pedig 50 milliárd forintot bukna.

Bár a tanulmány elkészítése óta eltelt három év, a várható hatások ma is hasonlóak lehetnek. Orbánék tehát jól tudták ezt, mégis megszavazták a javaslatot.