Orosz tévésekre lőttek az ukránok

Megsérült az orosz REN TV forgatócsoportjának gépkocsivezetője kedden a Donyeck megyei Sirokine településen.

A forgatócsoport hétfőn érkezett a Mariupoltól 20 kilométerre keletre fekvő Sirokinébe, hogy a tűzszünet megsértéséről forgassanak. „Kedden megérkeztek az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megfigyelői. Két órán át nyugalom volt. El akartunk indulni, de kilőtték a gépkocsi egyik kerekét, és a vezető egy fának ütközött. Sérülten vitték el” – mondta telefonon a szerkesztőségnek Dmitrij Vahnyickij újságíró, aki az operatőrrel együtt egy közeli házba menekült.
 
A tudósító elmondta: több mint 12 órán át nem tudták elhagyni a frontvonalon található Sirokinét. Megpróbáltak eljutni a gépkocsihoz, amelyben a felszerelést hagyták, de a gépkocsi egy állandó tűz alatt tartott útkereszteződésben állt. A települést két órán át aknákkal lőtték az ukránok, az orosz tévések egy orvlövészt is láttak.
 
Korábban a Donyecki Népköztársaság katonai vezetése közölte, hogy az újságírókon kívül az EBESZ megfigyelői is tűz alá kerültek. Ezt az EBESZ-misszió kedd este Twitter-üzenetében cáfolta. „Az EBESZ megfigyelői nem kerültek tűz alá Sirokinénél, de a környéken hallották lövések hangját” – áll a mikroblog-portálon közzétett közleményben.
 
A REN TV honlapja szerint a riporternek és az operatőrnek végül sikerült elhagynia Sirokinét, és elindultak Novoazovszk felé. Felszerelésük a gépkocsiban maradt.