Az ENSZ-főtitkár szerint a közeljövőben nem lehet béketárgyalásokra számítani

Az ENSZ-főtitkár szerint a közeljövőben nem lehet béketárgyalásokra számítani

Eljön az ideje az érdemi ukrán-orosz béketárgyalásoknak, ám ezekre a közeljövőben még nem lehet számítani - jelentette ki szerdán az ENSZ-főtitkár.

"A háború nem tart örökké, eljön az idő, amikor béketárgyalásokra lesz szükség" - fogalmazott António Guterres Bécsben, Alexander Van der Bellen osztrák államfővel közösen tartott sajtótájékoztatóján. Az MTI tudósítása szerint leszögezte ugyanakkor, amint lehetőség nyílik a megbeszélésekre, az ENSZ a nemzetközi egyezményekkel összhangban segíteni fogja őket.

Hangsúlyozta emellett, hogy mivel egyelőre nem látnak lehetőséget "sem a tűzszünetre, sem a béketárgyalásokra", a világszervezet - a nemzetközi vöröskereszttel együttműködve - elsősorban a civilek kimenekítésére és humanitárius folyosók létesítésére összpontosít.

Kiemelte, a délkelet-ukrajnai mariupoli Azovsztal acélműből evakuált civilek ügyét, rámutatva arra, hogy a sikeres művelet azt bizonyítja: a diplomácia életeket menthet.

Guterres, aki nemrég Moszkvában és Kijevben járt, a hét elején pedig Moldovában tett látogatást, leszögezte azt is, hogy "sosem adják fel" a békére irányuló erőfeszítéseiket.

A főtitkár hangsúlyozta annak fontosságát is, hogy az Oroszország indította háború ne okozzon hosszú távú zavarokat a világ élelmiszer-ellátásában. Kiemelte annak jelentőségét, hogy az ukrán termékek mielőbb visszakerüljenek a világ élelmiszerpiacaira.