Összességében sikeres évet zárt a kormány

Legalábbis a nyilvnosságra hozott vagyonnyilatkozatok erről tanúskodnak.

Orbán Viktornak

Ugyanannyi ingatlanja van, mint a tavalyi bevallásban, azaz továbbra is felerészben tulajdonosa egy 2002-ben vásárolt budapesti, XII. kerületi társasházi lakásnak. Emellett a Fidesz elnöke bevallásában feltüntette 2006-ban vásárolt felcsúti, összesen 5035 négyzetméternyi, közös tulajdonban lévő, belterületi földjeit - amelyeket 50 évre ingyenesen átengedett a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványnak -, valamint a 2013-ban vásárolt, szintén felcsúti házát.

Autója, egyéb nagy értékű ingósága és gazdasági érdekeltsége továbbra sincs Orbán Viktornak.

Míg a feleségével, Lévai Anikóval közös számláján tavaly 930 ezer forint volt, a most nyilvánosságra hozott bevallásban itt 5 millió 53 ezer forint szerepel, ugyanakkor a jövedelménél jelezte, hogy 5,5 millió forint bevétele származott könyvkiadásból.

Áder János

ING életbiztosítása idén mintegy kétezer ötszáz euróval ér többet, mint egy évvel ezelőtt - 110 ezer eurót -, más jelentős változás azonban nincs az államfő vagyonával kapcsolatos dokumentumban.

A köztársasági elnök továbbra is két ingatlan résztulajdonosa: egy II. kerületi 135 négyzetméteres társasházi lakás felét és egy kisoroszi 75 négyzetméteres családi ház negyedét birtokolja.

Áder Jánosnak továbbra sincs saját autója, és más nagy értékű ingóságról sem számolt be vagyonnyilatkozatában.

Az államfő a folyószámláján több mint 4,5 millió forintot tart - mintegy 3 millió forinttal többet, mint egy évvel ezelőtt -, tartós befektetési értékpapírszámláján pedig összesen több mint 2,5 millió forinttal rendelkezik, ez alig több a tavaly feltüntetett értéknél.

Az államfő szintén birtokolja még 28 ezer eurós, valamint 3300 dolláros megtakarítását, és megvan még a bő egy éve vásárolt egymillió forintnyi Prémium államkötvénye is.

Semjén Zsolt

Miniszterelnök-helyettes ingatlanvagyona nem változott, továbbra is két II. kerületi ingatlan felét, valamint egy balatonfenyvesi üdülő haszonélvezeti jogát birtokolja, értékesebb ingóságai között antik bútorait említi. Egymillió forintja van készpénzben, és 1,25 millió forintnyi pénzkövetelése. 

Lázár János

Miniszterelnökséget vezető miniszter ismét gyarapítja ingatlanvagyonát: folyamatban van egy 6 hektáros erdő megvásárlása, ahogy egy másik 16 hektáros területé is, amelyet szántóként, erdőként és legelőként tüntet fel. Továbbra is felerészben tulajdonolja hódmezővásárhelyi házát, és megvan a 11 szántója, kettőnek pedig haszonélvezője, ahogy két erdőnek, egy legelőnek, egy töltésnek és egy művelés alól kivett mocsárnak is.

Lázár János a kötvényei értékét 42 millió forintra növelte az egy évvel korábbi 34 millió forintról, életbiztosítása továbbra is 6,8 millió forintot, törzsrészvényei pedig 6 millió forintot érnek. Megmaradt 45 millió forintos banki hitele, ahogy magánszemélyekkel szembeni tartozása is 36 millió, az egy évvel korábbihoz hasonlóan. 

Földbérleti díjból, előlegből és osztalékból bruttó 8 millió forintos bevétele származott tavaly.     

Szijjártó Péter

Külgazdasági és külügyminiszter már csak egy dunakeszi házzal rendelkezik, a 334 négyzetméteres lakóterű ingatlanával, míg a korábban szerepeltetett 140 négyzetméteres társasházi lakás idén már nincs a nyilatkozatában. Megtartotta ugyanakkor tulajdonrészét három balatonedericsi és egy győri ingatlanban.

A külgazdasági és külügyminiszter értékpapírban szűk 630 ezer forintot tart, mintegy hatszor annyit, mint egy éve, biztosítási eszközalapban tartott pénzét viszont tovább csökkentette, a tavalyi 2,8 millióról 421 ezer forintra.

Pénzintézeti számlakövetelése némileg nőtt 1,8 millió forintra, szüleivel szemben pedig 45 millióról 30 millió forintra csökkentette tartozását, a dunakeszi ingatlaneladásnak köszönhetően.

Varga Mihály

Nemzetgazdasági miniszter továbbra is résztulajdonos két II. kerületi lakóházban, ahogy két karcagi telke is megmaradt. Államkötvény-vagyonát viszont 3,1 millió forintra növelte 800 ezerről, 1,1 millió forintért pedig befektetési jegyet vásárolt. Készpénzt nem tüntetett fel idén a bevallásában, holott tavaly másfél millió forintról számolt be ezen a soron. Jelzáloghitelét 6,77 millió forintra csökkentette 7 millióról.

A fejlesztési minisztériumot vezető Seszták Miklós megtartotta három kisvárdai ingatlanát, amelyek mellett birtokol még egy budapesti, XIII. kerületi lakást, míg egy továbbinak felerészben haszonélvezője.

A tárcavezető 19 millió forintnyi készpénzvagyont tüntetett fel a bevallásban - tavaly ennek értéke 20 millió volt -, pénzintézeti számlakövetelése viszont mintegy 32 millió forinttal 213 millió forintra emelkedett. Az egyéb pénzkövetelése - 3 millióval - 3 millió forintra csökkent.

A miniszter tovább csökkentette a magánszemélyek felé fennálló tartozását, 3 millió forintra.    

Tárcavezetőnek ügyvédi tevékenységből, illetve ügyvédi irodai osztalékból tavaly összesen csaknem 36 millió forint bevétele volt.

Balog Zoltánnak

Az emberi erőforrások miniszterének ingatlanvagyontárgyai között továbbra is szerepel egy XIII. kerületi lakás, de a három bükkszentkereszti ingatlana mellé 2015-ben vásárolt még egy beépítetlen területet a településen. Csökkent ugyanakkor a miniszter megtakarítása mind forintban, mind euróban. Előbbi 4,4 millió forint, szemben a korábbi 10 millióval, míg euróban lévő pénze 30 ezerrel csökkent, 21 ezerre.

Fazekas Sándor

Földművelésügyi miniszter ingatlanvagyona nem változott, ahogy megtartotta Toyota Corolláját is. Továbbra is Karcagon birtokol egy családi házat és szántókat, a budapesti IX. kerületben pedig egy lakást. Takarékbetétben 1 millió forintot tart a miniszter, míg tavaly 2,3 millió forintot. 

Simicskó István

Honvédelmi miniszter egyáltalán nem tüntetett fel ingatlanvagyont a nyilatkozatában, míg egy éve szerepeltett abban egy siófoki garzonlakást. Van viszont egy Ford Focusa, és megtartotta 19,5 millió forintot érő kincstárjegyét. Magyar államkötvénybe 13,5 millió forintot fektetett, OTP Prémium pénzpiaci befektetésbe pedig 20 millió forintot. Takarékbetétben elhelyezett megtakarítását jelentősen csökkentette: 25 millióról 7 millió forintra.

A miniszter oktatói tevékenységéért 160 ezer forintot kapott. 

Rogán Antal

Vagyonnyilatkozatában továbbra is szerepel II. kerületi lakása, ahogyan egy 40 négyzetméter körüli teremgarázs és tároló is. Megtartotta balatonlellei üdülőjét, valamint szakonyfalui erdőjét és egyéb itt örökölt ingatlanjait. A politikusnál tartós bérletben van egy A3-as Audi.

Hárommillió forinttal csökkent Rogán Antal takarékbetét-állománya, ami most mintegy félmilliót tesz ki. Kevesebb lett, bő egymillió forinttal a banki tartozása, ami így szűk 29 millió forintnyi. Magánszemélyeknek a tavalyinál némileg kevesebbel, 15,2 millió forinttal tartozik.

A parlamenti képviselői mandátummal nem rendelkező két miniszter, Pintér Sándor belügy- és Trócsányi László igazságügyi miniszter még nem frissítette vagyonnyilatkozatát a kormány honlapján.

Az országgyűlési törvény szerint a képviselőknek a megbízatásukat követő harminc napon belül, majd azután minden évben január 31-ig kell vagyonnyilatkozatot tenniük.

Pintér Sándornak még mindig megvan a Wartburgja

A belügyminiszter 2013-ban adta el egyik cégét, ebből még mindig van egy 500 milliós kintlevősége. Emellett tartoznak még neki 300 és egy 290 millió forinttal, amit baráti kölcsönként adott. Idén egy ingatlant sem vásárolt, továbbra is euróban és dollárban tartja a pénzét, nagyjából 340 millió forintot, valamint kötvényei, betétjei, részvényei révén tovább 20 millió forintja van. És igen, a '94-ben vásárolt Wartburgja is megvan. Miniszteri fizetése továbbra is egymilliárd 100 millió forint.