Balogh István Vilmos, Bereznai Péter, Győrffy Sándor és Tóth István az Őrségtől Békés megyéig az ország különböző szegleteiből érkeztek, egészen más családból, és más alkotói elképzelésekkel. Egy dolog azonban közös volt bennük:
szabad emberek voltak, egy rabságra nevelt társadalomban.
Egy országban, amelynek országos, helyi érdekű és szakmai kiskirályai semmit sem gyűlöltek jobban, mint a szabad embereket. Mert tudták, hogy hatalmukat az alávetettségbe beletörődött tömeg nem meri, talán már nem is tudja megkérdőjelezni. Igazából azokat is könnyű kordában tartani, akik sóvárognak a szabadság után, vagy akár harcolni is készek érte. Náluk egyszerűen csak erősebbnek kell lenni.
Az igazán veszélyes elemek azok, akik egyszerűen szabadok. Akik nem lázadnak a keretek ellen, de nem is küzdenek ellenük - egyszerűen nem vesznek tudomást róla. 1972-ben, a legreménytelenebb, legszürkébb Kádár-korszakban Szentendrén ilyen emberek alapították meg a Vajda Lajos Stúdiót.
És ettől a perctől kezdve ellenzékiek voltak - pedig eszük ágában sem volt annak lenni.
Egyszerűen dolgozni, alkotni akartak. Csakhogy nem kértek rá engedélyt - igaz, az elején azt se tudták, hogy ehhez engedély kell.
"Én nem gondoltam, hogy nekem ahhoz engedélyt kell kérnem, hogy egy falra felszögelljem a képeimet, és aláüljek"
- foglalja össze tökéletesen a későbbi Bizottság együttessel legendássá vált ef Zámbó István.
Főiskolai diplomájuk nem volt - csak tehetségük és kreativitásuk. Befolyásos támogatóik nem voltak - csak véleményük a világról, és ezt vállalták is. A kulturális téren mindenható Azcél György három T-jéből végig a "tűrt" és a "tiltott" kategória között ingadoztak. És, hogy valaki az előbbiből átkerüljön az utóbbiba, az mai szemmel egészen abszurd nüanszokon tudott múlni.
Elég volt egy Brezsnyevről elsütött "humoros formában történő izgatás" a börtönbüntetéshez, elég volt egy éjszakai igazoltatás a fogdában töltött éjszakához. A "szellemi szabadfoglalkozású" ugyanis a hetvenes évek Magyarországán szinte ismeretlen fogalom volt - az egységsugarú közeg szemében sokszor a "közveszélyes munkakerüléssel" egyenlő.
A vajdások azonban kitartottak egymás, és az álmuk mellett, hogy igenis lehet ez egy olyan ország, ahol nem kell engedély az alkotáshoz, nem kell felső jóváhagyás a gondolkodáshoz. És végül győztek. Mindenekelőtt azzal, hogy önmaguk maradtak.
Mert az igazi lázadás minden korban: önmagunknak maradni. És önmagunknak maradni: minden korban már önmagában lázadás.
Az "Outsiderek" nem csak érdekes, és izgalmas dokumentumfilm a magyar félmúltról - de tanulságos útravaló azoknak is, akik ma szeretnének önmaguk maradni - vagyis outsiderek lenni.