Ózd: kormányzati ellenszélben is sikeres a városvezetés

Ózd a komoly ellenszél dacára is képes volt jelentős sikereket elérni, és a város fejlődésnek indult, mondta el az országgyűlési képviselő. "Ha nem is olyan ütemben, ahogy mi szeretnénk, de jelentős előrelépések történtek" - tette hozzá Szilágyi.

Három területet emelt ki, amelyek a legérzékletesebben reprezentálják a településen zajló pozitív változásokat:

  • A jobbikos polgármester működése óta Ózdnak 1 milliárd forintnyi költségvetési tartaléka keletkezett, ami a város történetének eddigi legjelentősebb megtakarítása, ami közel ötszöröse a fideszes városvezetés alatt felhalmozott összegnek.
  • A tragikus demográfiai mutatók javítására, és az elvándorlási kedv csökkentésére a városvezetés családalapítási kedvezményt vezetett be, melynek lényege, hogy a fiatal házasok az első gyermek születésekor egyszeri, nettó 300 ezer forintos összeget kapnak a kezdeti nehézségek enyhítésére. Ennek feltétele, hogy az igénylők ózdi lakcímmel, 380 nap folyamatos munkaviszonnyal rendelkezzenek, valamint házastársi vagy élettársi viszonyban kell élniük - fejtette ki Szilágyi.
  • A képviselő végül elmondta, hogy a középiskolás diákok előmenetelének ösztönzésére szintén létesült egy támogatási rendszer, ami 4,5-ös tanulmányi átlag fölött díjazza a diákok teljesítményét. A jól teljesítő nebulók átlagtól függően, havi nettó 10-15-20 ezer forintos összeget kaphatnak. Aki pedig szín jeles érettségit tesz, az nettó 50 ezer forintra számíthat.

A jobbikos országgyűlési képviselő szerint pont a sikerek miatt támadják most már nem csak Ózdot, de személyesen a polgármestert is. Ráadásul a lejáratási kísérletek mögött épp az a Jobbik által feljelentett Riz Gábor áll, akinek fejlesztési biztosként pont a megye városait kellene segítenie, de ehelyett személyes érdekből és sértettségből gáncsolja az önkormányzat munkáját.

Félrevezetik a lakosságot

Janiczak Dávid, Ózd jobbikos polgármestere úgy reagált az elmúlt hetek fideszes állításaira, hogy azok csupán az ózdi és az országos közvélemény félrevezetésére szolgáltak, illetve arra, hogy a várost, a Jobbikot és a saját személyét lejárassák. Állítása szerint korruptnak állították be azért, mert föl merészelte venni a jogszerűen járó fizetését.

Bejelentette: annak ellenére, hogy egy vizsgálat sem állapított meg tisztségei kapcsán összeférhetetlenséget, múlt héten lemondott felügyelőbizottsági posztjáról, a közbeszerzési döntéshozói tiszteletdíjáról, és a fizetéssel egyébként nem járó, Sajó-Bódva Völgye és Környéke Hulladékkezelési Önkormányzati Társulásban betöltött alelnöki pozíciójáról.

Úgy fogalmazott, a Fidesznek gond, hogy ő jobbikosként polgármester, de Ózdnak cseppet sem, hiszen a város szépen fejlődik, amióta a nemzeti párt irányítja.

Jelezte, a közeljövőben figyelni fogja, hogy hány Fidesz-KDNP színekben mandátumot nyert polgármester követi majd a példáját, és mond le a városvezetői tisztségén felül járó jövedelmeiről.