A fideszes önkormányzat alatt kötött médiaszerződések után nyomoznak Pécsen

A fideszes önkormányzat alatt kötött médiaszerződések után nyomoznak Pécsen

Több korábbi médiaszerződés miatt tett feljelentést az önkormányzati tulajdonban lévő Pécsi Kommunikációs Központ - írja a 444.hu, a pecsma.hu-ra hivatkozva. Az említett szerződések rádiós híranyagok elkészítésére vonatkoztak. A PKK a Fidesz-közeli Pécs Aktuál nevű lappal kötött olyan szerződéseket, amik előnytelenek lehettek a megrendelő számára.

Dr. Bodnár Imre, aki az önkormányzat korábbi ügyeinek feltárását és átvilágítását végzi, azt nyilatkozta a pecsma.hu-nak hogy az önkormányzati cég a szerződés megkötésekor szakszerűtlenül járt el, mert nem voltak díjak rendelve a szolgáltatásokhoz. Így aztán nem volt konkrét elszámolás, és nem volt dokumentumokkal alátámasztva a kifizetések megalapozottsága sem.

Hirtelen emelték duplájára a szolgáltatás összegét, miközben annak tartalma csökkent. Az átvilágítás során az is kiderült, hogy a számlák és teljesítésigazolások között jelentős különbségek vannak, illetve a havi díjak összege teljesítésigazolással nincs alátámasztva, holott kifizették őket. De le nem adott hanganyagok után is fizetett a PKK.

A lap azt is megemlíti, hogy A fideszes Páva Zsoltot 2019-ben váltotta a város élén Péterffy Attila. Páva és a Fidesz előtte tíz éven keresztül irányította a várost.