Egy nap alatt két műsorvezető is otthagyta a Pesti TV-t

Egy nap alatt két műsorvezető is otthagyta a Pesti TV-t

Nagyjából egy napon belül két műsorvezető is távozik a kormányközeli Pesti TV csatornától - írja a Media1.hu portál.

Először Vincze Emília távozása derült ki, majd ezt követően nem sokkal érkezett a hír, hogy Mészáros Nóra sem folytatja a Pesti TV-nél.

Vincze Emília a Gerilla Bár, a Pesti Riporter és a #SocialJusticeEmília című műsorokban szerepelt, illetve szerkesztőként is dolgozott, az ő kilépésének a hátterében az az átszervezés állhat, amelyről szintén a Media1 számolt be először. Eszerint a Vaszily Miklós által elindított belső vizsgálat következtében szeptembertől nem az eddigi Gerilla Press Kft. gyártja a Pesti TV műsorait, Huth Gergelyék cégénél csak a tartalmi (műsorvezetői-szerkesztői) kompetenciák maradnak meg, ami jelentős bevételkiesést jelent a gyakorlatban. A Pesti Srácok oldalán ezzel kapcsolatban megjelent egy írás, amelyben a Media1.hu szerzőjét "kommunistázva" tagadják, hogy az átszervezés állna Vincze távozásának hátterében, ott magánéleti okokkal magyarázzák mindezt.

Mészáros Nóra a Polbeat Pankráció című műsort hagyja ott információk szerint az állami médiavállalat kedvéért, ahol már korábban is dolgozott. Az ő távozása sem meglepő abban a tekintetben, hogy a csatorna nézettsége egyelőre nem váltotta be a kormányzat által hozzá fűzött reményeket, inkább számos botránnyal hívták fel magukra eddig a figyelmet. Ilyen volt a közelmúltban az az eset, amikor a csatorna egyik riportere Jakab Péter fórumán a Jobbik miniszterelnök-jelöltjének származását firtató antiszemita kérdést tett fel, miután egy korábbi műsorban már többedmagával viccelődött ezen.

A Pesti TV riportere Jakabnak - „Maga hány százalékig tartja magát zsidónak?"

Maga hány százalékig tartja magát zsidónak? - tette fel a nem mindennapi kérdést a Pesti TV riportere Jakab Péternek a Dunakeszin tartott lakossági fórumán. A Jobbik miniszterelnök-jelöltje a Pest megyei városban tartott fórumot Dorosz Dáviddal, amikor is a Pesti TV riportere megzavarta Jakab Pétert.