Lebuktatta a jobbikos az Orbánról hazudozó államtitkárt!

Pintér Tamás kérdése zavart okozhat a rendszerben.

"Ki fizette, illetve miből tellett oroszországi utazására?”

- ezt a kérdést még júliusban tette fel írásban Orbán Viktor miniszterelnöknek az oroszországi futball világbajnokságra való látogatása kapcsán Pintér Tamás, a Jobbik országgyűlési képviselője.

Orbán luxusrepülős utazásait a Vidi meccseire Garancsi állja

Még az Átlátszó nyomozta ki, hogy gyakorlatilag létezik egy NER-magánrepülő és egy NER-jacht is, ebben az esetben most a repülő az érdekesebb, itt írtunk róla: Az Átlátszó kutatásából kiderül, hogy Orbán Viktor egy osztrák lajstromszámú magánrepülőgéppel érkezett haza Budapestre a Videoton bulgáriai szereplése után.

Dömötör Csaba válaszát már akkor hihetetlennek tartotta, hiszen a propaganda-államtitkár azt állította, hogy az egész utazást – magánrepülő bérlésével, szállás és a jegy költségeivel együtt – a miniszterelnök saját maga fizette. Pintér Tamás szerint a válasz azért is volt döbbenetes, mert Orbán Viktor vagyonnyilatkozata alapján csak 993 ezer forint megtakarítással rendelkezett, amiből lehetetlen kihozni egy ilyen luxus utazást.

A jobbikos politikus keddi közleményében felidézi, a közelmúltban ismét használta ezt a magánrepülőt Orbán Viktor, az atlatszo.hu cikke szerint ezzel érkezett Budapestre a Mol Vidi bulgáriai meccse után. A kérdés szerinte újra aktuálissá vált: miből fizette az utat a miniszterelnök?

"Havasi Bertalan valószínűleg nem egyeztetett Dömötör Csabával, így kerek-perec lenyilatkozta, hogy Orbán Viktor oligarchája, Garancsi István, a Mol-Vidi FC tulajdonosa állta"

- fogalmazott Pintér Tamás.

Luxusjacht és luxusrepülőgép - így mulatnak a NER-lovagok

Az Átlátszó kutatásából kiderül, hogy Orbán Viktor egy osztrák lajstromszámú magánrepülőgéppel érkezett haza Budapestre a Videoton bulgáriai szereplése után. Ugyanez a gép később Mészáros Lőrinc lányát és a ZTE tulajdonosát hozta a fővárosba. A képbe került lusuxjachtról kiderült, hogy azt Szíjj László, valamint egy kormánymegbízott, és Homolya Róbert MÁV-elnök is használta.

Szerinte egyértelműen látszik, hogy Orbán Viktor a kiruccanásai során – más anyagi forrása nem lévén - vagy a magyar adófizetők pénzét költi számolatlanul, vagy az oligarchái utaztatják őt, megnyerhető közbeszerzésekért udvarolva a miniszterelnöknek.

"És mindez azért történik, hogy a miniszterelnök eljuthasson kedvenc csapatainak a mérkőzéseire"

- tette hozzá.

A fent leírt ügy miatt látszik, hogy óriási problémák vannak egyrészt a nyomon követhetetlen vagyonnyilatkozati rendszerrel, másrészt a számon kérhetőséggel. A Jobbik ezért egy olyan törvényjavaslat-csomagot fog benyújtani, mely tartalmazni fogja azt, hogy egy közbeszerzéseken induló cégtől, vagy annak vezetőjétől magyarországi politikus semmilyen ajándékot ne fogadhasson el, amennyiben függési viszony állhat fenn közöttük.

Pintér Tamás emellett ismét írásbeli kérdéssel fordul Orbán Viktorhoz, hogy hány hasonló - eddig eltitkolt - utat kapott már ajándékba eddig, illetve válaszoljon arra, mennyibe került legutóbbi bulgáriai repülőútja, és törvényt szegett-e azzal, hogy elfogadta azt.

"Mindazonáltal pedig várjuk jövő évi vagyonnyilatkozatát, melyben kötelessége feltüntetni az ajándékokat"

- egyértelműsítette a honatya.

(Címlap- és borítókép: Semjén Zsolt (b.) és Orbán Viktor a Parlamentben - fotó: Béli Balázs / Alfahír)