Rács mögött marad az amerikai nő gyilkosa

Rács mögött marad az amerikai nő gyilkosa

Letartóztatásba került az a 37 éves ír férfit, aki közel egy héttel ezelőtt meggyilkolt egy 31 éves amerikai nőt Budapesten.

Rab Ferenc, a Fővárosi Főügyészség helyettes szóvivője a 24.hu megkeresésére azt mondta: a bíróság szökés-elrejtőzés veszélye miatt elrendelte a bűncselekménnyel gyanúsított férfi letartóztatását.

Hozzátette: a végzés ellen nemcsak a gyanúsított és a védője, hanem az ügyész is fellebbezett.

Az utóbbi álláspontja szerint ugyanis a bűnismétlésnek is reális veszélye van.

Mackenzie Michalski november 4-én éjjel tűnt el a bulinegyedben, a rendőrség pedig a bejelentést követő 24 órán belül felderítette, hogy gyilkosság történt. Azt már korábban lehetett tudni, hogy a feltételezett elkövető egy 37 éves ír férfi. Kiderült, hogy az eltűntként keresett lányt több szórakozóhelyen is együtt látták ezzel a férfival, akit VI. kerületi bérelt lakásában fogtak el november hatodikán este.

A rendőrség korábbi tájékoztatása szerint az amerikai turista egy szórakozóhelyen megismerkedett egy nála pár évvel idősebb ír férfival, M. L. T.-vel akivel egy másik szórakozóhelyre is átmentek, ott táncoltak, közelebb kerültek egymáshoz, majd a lány úgy döntött, hogy felmegy a férfi VII. kerületi bérelt lakásába, ahol intim kapcsolatba kerültek, és eközben végzett a lánnyal.

Az elkövető ezután igyekezett eltüntetni a gyilkosság nyomait.

Az apartmanjában kitakarított, és a lány holttestét egy ruhásszekrénybe rejtette, amíg elment egy bőröndöt venni. Ezután a holttestet a bőröndbe rakta, majd autót bérelt, és a bőrönddel a csomagtartóban elindult a Balaton felé. Szigliget külterületén, egy erdős részen rejtette el áldozatát, majd visszaautózott Budapestre, ahol elfogták.

A 24.hu azt írja, az emberölés bűntettével gyanúsított férfi elismerte, hogy ő okozta a nő halálát, de ahogy a gyanúsítotti kihallgatása során úgy a bíróságon is balesetnek állította be a történteket.