"Rendetlenség": néhány céget elfelejtett a választóknak bemutatni Varju László DK-s alelnök

Varju László ügyeinek a Direkt36 járt utána, miután még idén áprilisban nem más, mint Lamperth Mónika szocialista ex-miniszter tett lebuktatással egyenlő megjegyzést egy Facebook-poszt alá. Varju ugyanis csinált egy kis reklámot a taksonyi Zöld Sziget Panzió és Rendezvényháznak, mire Lamperth viccesen megjegyezte:

Lacikám, nem láttam a vagyonbevallásodban ezt a kis pecót. :)

A bejegyzés a mai napig elérhető:

A Direkt36 ezután kiderítette, hogy a panzió valóban a DK alelnökéé és családjáé, és az tényleg hiányzik a nyilatkozatból. Ennek pedig egyszerű oka van, ami rámutat arra is, hogy az egész vagyonnyilatkozati rendszer úgy rossz, ahogy van: a cégeket fel kell ugyan tüntetni, de a cégek tulajdonát már nem.

Így alakulhat az ki, hogy papíron Varjunak van néhány cége, de ezek mellett úgy tűnik, szinte semmi saját tulajdona nincs, az autóját bérli, otthona a feleségéé, és nagyjából annyi adóssága van, mint megtakarítása.

Ami viszont a cégek mögött van, már jóval többet mutat ennél. A cikk szerint ugyanis a taksonyi panzió mellett még két balatoni üdülő, és két felső kategóriás autó is a cégek -azaz Varjuék- tulajdonában van.

A cégek összesen évi több tízmillió forintos bevételt termelnek, ezekből részesedik a DK-alelnök családja is.

De nem csupán azzal volt probléma, hogy csalóka a rendszer, és nem tudhatjuk, a feltüntetett cégek mennyit érnek valójában. Az ügy ugyanis ennél tovább ment, amikor kiderült, hogy több olyan cég is van, amit szabálytalan módon, még csak fel sem tüntetett nyilatkozataiban a politikus. Erre mindösszesen úgy reagált:

"Rendetlen" volt.

Tehát rendetlenségből volt olyan cég, amit 3, vagy 6, vagy akár 9 vagyonbevallásából is kihagyott. Mint írták, Varju akkor sem töltötte ki rendesen a vagyonnyilatkozatait, amikor a második Gyurcsány- illetve a Bajnai-kormány idején államtitkár volt a gazdasági tárcánál. A DK-s politikus vagyonának további elemzését itt olvashatják.

Közleményben reagált a DK: Varju László hibázott, a hiányt pótolta

"A sajtóban megjelent hírek alapján 2015 előtt Varju Lászlónak volt olyan, a tulajdonában levő cége, amelyet nem tüntetett fel vagyonnyilatkozatában. Ezzel hibát követett el. A nyilvántartási hibát az idei év elején korrigálta."

 

"Ugyanakkor a DK alelnöke kijelenti, hogy minden vagyonáról és bevételéről beszámolt. Cégei soha semmilyen állami támogatást nem kértek és nem kaptak."

 

"Varju László a hibát elismerte, azt már korábban, a mai cikkek megjelenése előtt kijavította."