Rendőröket, ápolókat szidalmazott a "polgári kormány" őrjöngő kitüntetettje

A miskolci polgármester bizalma így is töretlen. 

 
 
Jakab Péter, a Jobbik miskolci frakcióvezetője szerint az eset jól mutatja, kikkel építi a Fidesz a polgári Magyarországot. A legerősebb ellenzéki párt politikusa hétfői tájékoztatóján felidézte: Kovács Zsoltot tavaly az Orbán-kormány javaslatára
 
a Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozatával tüntették ki
 
„magas színvonalú munkája, valamint szerteágazó kulturális, közéleti tevékenysége elismeréseként”.
 
Ehhez képest a miskolci városvezetés tagjaként verekedésbe keveredett, rendőröket, ápolókat szidalmazott. A botrány után a városvezetés ugyan bejelentette, hogy Kovács távozik a városházáról, azt azonban már nem tették hozzá, hogy az önkormányzattól
 
szinte azonnal új állást is kapott a Miskolci Közintézmény Működtető Központnál
 
- emlékeztetett Jakab.
 
Pár héttel később már a feketekassza-botrány kapcsán olvashattunk róla a médiában: Miskolc jegyzője beszélt arról, hogy Kovács Zsolt, Kriza Ákos kabinetvezető-helyetteseként túllépte a hatáskörét, és anyagi kárt okozott az önkormányzatnak.
 
„Akkor, amikor tehetséges miskolci szakemberek hagyják el a várost, mert nem elég jók a Fidesznek, hogyan dolgozhat az önkormányzatnál olyasvalaki, aki a városvezetés tagjaként kárt okozott az adófizetőknek, és akit jogerősen elítéltek?" - vette fel Jakab Péter. 
 
Mit tud Kovács Zsolt, ami miatt Miskolc polgármestere ragaszkodik hozzá? Kikkel építi Kriza Ákos a polgári Magyarországot Miskolcon?”
- tette fel a kérdést a jobbikos politikus.