Nincsenek devizahitelesek, már csak változó kamatozású forinthitelesek vannak – lökte bele a parlament üléstermének falai közé a tutit Répássy Róbert, az Igazságügyi Minisztérium államtitkára, miniszterhelyettes a témában rendezett hétfői vitanapon. A devizakárosultakkal kapcsolatos problémakör megoldása helyett a fideszes politikumnak megint csak önnön fényezésére futotta, nem gondolva bele annak a több ezer családnak a helyzetébe, akik több mint tíz évvel az állítólagos megoldás, megmentés után is még mindig nyögik ezt az iszonytató terhet.
Mert valóban, voltak, akik a kisebbik rosszat választották, saját és családjuk minden megtakarítását egy végtörlesztésre fordították, hogy megszabaduljanak azoktól a havonta érkező banki levelektől, amelyben a CHF vagy EUR betűsor előtti szám csak tájékoztató adat volt, a lényeg a HUF előtt sorjázó, hónapról hónapra egyre magasabb összeg volt.
Akik ily módon kimentették magukat a devizahitel-csapdából, örülnek, hogy nincs több gond vele, pedig
az Európai Unió Bíróságának (EUB) Marczingós-féle ítélete az ő, már lezárt szerződésüket is érinti, akár hét számjegyű összeg is visszajárhat nekik is.
Hát még azokét, akik még mindig nyögik a „forintosított rémálmot”, azaz amikor Orbán Viktor kormánya a megkérdezésük nélkül azt mondta, mostantól forintban fizettek, az árfolyam pedig kétszázötven!
Répássy államtitkár úr pedig büszkén veri a mellét, hogy micsoda megmentés volt ez, hiszen azóta a svájci frank bőven átlépte a 400-as kurzust is! Na igen, az otthonteremtés vágyával devizahitelbe kergetett szerencsétlen polgárt így nem felakasztották, hanem „csak” főbe lőtték.
A trutyi, amibe lökték őt, nem az orráig, hanem „csak” a szájáig ér.
Mert miről is szól az EUB április végi döntése? Arról, hogy ha egy szerződés tisztességtelen kitételt tartalmaz, ami nélkül nem lehet teljesíteni azt, akkor az a szerződés érvénytelen, és
a fogyasztó akarata ellenére még jogalkotási úton sem tehető érvényessé az a kontraktus.
Tisztességtelen kitétel pedig nemcsak az árfolyamkockázati tájékoztatás hiánya lehet, hanem az egyoldalú kamatemelés vagy épp a devizavételi és -eladási árfolyam külön-külön történő alkalmazása is.
Répássy államtitkár azonban nem törődik olyan piszlicsáré dolgokkal, mint közösségi jog, ő büszke a diktált árfolyamra, ami nem 400, hanem „csak” 250. Ám – feltéve, de meg nem engedve, hogy ez rendben van – ez azt jelenti, hogy ha a szerencsétlen magyar polgár felvett álmai otthonára 34 millió forintnyi svájcifrank-hitelt 170 forintos árfolyamon, azaz 200 ezer svájci franknyit, és abból a forintosításra maradt mondjuk 150 ezer frank, akkor a forintosított rémálom 250-es árfolyamon 37,5 millió forintnyi hátralevő tartozást mutatott.
Répássy államtitkár úr jogvégzett ember, így teljesen tisztában van azzal, hogy mekkora kamatszint minősül uzsorának, tisztességtelennek stb. Vajon a 170-ről 250 forintra növelt elszámolási érték rendben van? Vagy másképp, kicsit jogászkodóbban fogalmazva: ha a törlesztési (devizaeladási) árfolyamot a szerződésben kicseréljük 250 forintra, az rendben van? Ebben az esetben a szerződés úgy nézne ki, hogy a bank 170 forintos devizavételi árfolyamon adja a hitelt, de visszafizetni potom 47 százalékkal magasabb, 250 forintos árfolyamon kell. (És akkor az ügyleti kamatról még szót sem ejtettünk.)
Répássy államtitkár úr nem ostoba ember, így egész biztosan állíthatjuk:
ő maga sem írt volna alá olyan szerződést, ahol a hitelt 170 forintos árfolyamon nyújtják, de 250 forinton kell visszafizetni,
mert ő maga is érezné, hogy ez pofátlan uzsora, tehát tisztességtelen, így a szerződés érvénytelen.
Jó kérdés, hogy miért kényszeríti ennek teljesítésére magyarok tízezreit.