Rezsit növelne az ukrán miniszterelnök

Andrej Jacenyuk úgy gondolja, hogy a közüzemi díjakat alacsonyabban határozták meg, mint a valós értékük. Pedig jelentősen nőttek már a rezsiárak.

„Biztos beismerik, hogy a díjak alaptalanok, mert sokkal alacsonyabbak a kelleténél” – mondta Andrej Jacenyuk miniszterelnök az ötös csatornának adott nyilatkozatában, amelyet a TASS idézett. Szerinte az utóbbi 20 évben az ukrajnai energiaforrások nem voltak piaci szinten. „Ezek az árak nem felelnek meg az igazi mai szintjüknek. Tudatosan kezdtük meg az árak emelését, mivel húsz évig nem volt piaci szinten az energiahordozók ára” – mondta Jacenyuk.
 
Dmitrij Vovk, az energiaügyi nemzeti bizottság vezetője arról nyilatkozott korábban, hogy a gáz és a villamos energia tarifáit elkerülhetetlenül növelni fogják a Nemzetközi Valutaalap követelései miatt.

Timosenko: a kelleténél kétszer nagyobbak az árak

A Batykivscsina vezetője, Julija Timosenko szerint ugyanakkor az ukránoknak túl magas áron árulják a gázt. A politikus azt követelte az ukrán kormánytól, hogy legalább kétszeresen csökkentse az árát, megjegyezve, hogy a túlzottan magas gázárak nem az IMF követelései. „A Nemzetközi Valutaalap soha sem követel ostobaságokat. Azt kérik, hogy piaci szintű árakat szabjunk meg, vagyis olyat, amely nem veszteséges” – mondta Timosenko, aki szerint a kormány tarifái kétszer magasabbak a kelleténél.
 
Az ukrajnai gázárak április elsejétől nagyjából 3,3-szor lettek magasabbak. A fűtésdíjakat átlagosan 72 százalékkal emelték. 2017 áprilisáig 3,5 szeresen lesz magasabb a villamos energia ára. Május elsejétől a vízszolgáltatás is drágább lett. A díjemelkedések  különböző mértékűek az egész országban. Helyenként négy, de van ahol 101 százalékkal emelték az árakat.