Riasztó adatok jöttek: megint megy a tévében a Szomszédok, ráadásul még nézik is

"Hétköznaponként 19 órától két részt is sugároz egymás után a retróadó. Az előző napi részeket pedig délelőttönként 9.45-től ismétli az M3. Most hétfőn a sorozat hetedik és nyolcadik része került adásba, előbbit 138 ezer, utóbbit 118 ezer néző követte" - számol be az adatokról az MTI, melyek megközelítőleg épp annyira szomorúak, mint az államadósságra vonatkozó mutatók.
 
Kár persze ízlésbeli dolgokon vitatkozni, sokaknak jelenthet felhőtlen kikapcsolódást, ha a munkából fáradtan hazatérve végignézik a tanulságoktól sem mentes epizódokat, miközben jóízűen falatoznak az ételből, melyet Laci bácsi tanított nekik.
 
Néha-néha még pisszen egy-egy Kőbányai is.