Ismert emberről készült pornográf felvételeket találtak Schadl György páncélszekrényében

Ismert emberről készült pornográf felvételeket találtak Schadl György páncélszekrényében

Vélhetően biztosítékként vagy fegyverként őrzött felvételek voltak Schadl György bírósági végrehajtófőnök páncélszekrényében, amit az otthonában végzett házkutatás során találtak meg a rendőrök.

Az RTL Híradó beszámolója szerint az előzetes letartóztatásban lévő Schadl, aki Völner Pál igazságügyi miniszterhelyettesnek folyamatosan küldte a korrupciós pénzeket, a páncélszekrényében egy borítékot őrzött, amiben két fénykép volt.

„Egy férfi egy nővel szexuális aktust folytat egy ágyon, egy tükrös-tolóajtós szekrény mellett. Ezt az aktust egy másik személy fényképezi, ő is látszik a felvételen. Mindannyian meztelenek”

– az ügyészség szerint ez látható a fotókon.

 

A képek mellett két DVD-lemez is volt, rajtuk egy közszereplő vezetéknevével.

„A lefoglalt boríték egy közéleti személyre nézve kompromittáló adatokat és feltehetően kompromittáló videófelvételt is tartalmaz”.

- írta az ügyészség a bíróságnak.

Az RTL megkereste azt a személyt, akinek a vezetékneve szerepelhetett a lemezeken, de az nem tudott róla, hogy valaki zsarolni akarná, és a felvételek létezését sem tudta elképzelni.