Schiffer András kivonul a politikából

Távozik a pártpolitikából az LMP alapítója, vezetője és legismertebb arca. Döntését hétfő este jelentette be hivatalosan a párt elnökségének.

Ebből kiderül, a társelnöki posztról június 1-jével, mandátumáról augusztus 31-gyel mond le, és nem indul a 2018/19-es választásokon sem. A napi daráló, a parlamenti „szarszippantás″ után visszamegy ügyvédnek. 
 
- szerinte hosszú távon "nem inspiráló" az, hogy az ember egy viszonylag kisszámú frakcióban legyen képviselő.
 
- régen "Gaudi kollégával" versenyeztek azon, ki nyom több kétpercest, ám ma már kisebb lett a parlament, lett egy új házszabály, amely teljesen kiüresítette az érdemi parlamenti vitát.
 
- Schiffer szerint "sikerült átvinni, hogy itt vannak csávók", akik derekasan fölnyomnak korrupciós ügyeket, esetleg még tisztességesek is, ráadásul az ügynökaktákat is ki akarják nyitni, de van valami homályos zöld gazdasági izé, amit nem értünk. Schiffer szerint a korrupció kapcsán egységes képet kellene felvázolni: hogy a politikai döntéshozatal az egész világon vagy nagy cégek zsebében van, mert a profit előzi az embert, a népeket, vagy a közös kasszát bizonyos nagy politikusok teszik zsebre, és azért nem jut oktatásra, egészségügyre, mert ellopják. 
 
- párttagságát megtartja, de Brüsszelbe nem szeretne menni, és biztos, hogy 2018/19-ben nem száll ringbe.
 
- a lehetséges alkotmánybírói helyről szólva azt mondta: "az egy ember legyen önazonos, végig azt képviseltem, hogy elfogadhatatlan, ha egy párt vezetéséből és főleg a parlamentből vagy az EP-ből akarnak valakit behekkelni akár saját párttársai, akár az ellenfelei az alkotmánybíróságba". Schiffer kizártnak nevezte a lehetőséget.
"Jaj, hagyjon már békén! Egyrészt ott is 45 év a korhatár. De ha már a tréfa kategóriánál vagyunk, maradjunk abban, hogy én kétségtelenül nem vagyok református, viszont legalább katolikus sem"
- mondta egy lehetséges Sándor-palotába költözésről.
 
- nem tűr meg állatot otthon, tehát nincs kutyája és macskája.
 
- egészségével minden rendben, de a magánéletre azért összpontosítania kell.
 
- nem bír külföldön élni.
 
- háttérbe húzódásnak hívja, nem visszavonulásnak a távozást.
 
- a miért most kérdésre azt válaszolta: "ciklusfelezőn vagyunk. Amikor friss mandátuma van az embernek, nem illik visszaadni. Viszont ha egy párt legismertebb arca már a kampányhoz közeledve jelentené be, hogy köszöni szépen, de nem kéri, az meg már egy merénylet lenne a párt ellen."
 
- szerinte nem rengeti meg az LMP-t a döntés, a párt sikeréért és függetlenségéért nem aggódik.
 
- nem csömörlött meg a politikától.
 
- szerinte egy sikeres párt nem függhet egyetlen embertől. Nem félti az LMPT-t, mert időben kiszáll, ő maga szervezeti értelemben pótolható, társelnökként szinte semmilyen hatalommal nem bír, valamint az, az LMP felett nagyjából 8-10% körül egy szervezettségi-erőnléti üvegplafon van, amit ha nem tud áttörni a párt, vele sem fog feljebb menni. Ha viszont a következő másfél évben ezt az üvegplafont az LMP át tudja törni, akkor meg nélküle is el tud érni kétszámjegyű eredményt.