Schwarzenegger Orbánnal pózolt - Magyarországot Ausztriával egyesítené

"Nem tudom, hogy jó ötlet volt-e, hogy elszakították Magyarországot Ausztriától, nem lenne rossz egyesíteni." - jelentette be a Terminátor.

Tegnap a budapesti Sportarénában rendezett Siker-napon állt színpadra, hatezer ember előtt, hogy elmesélje, hogyan lett osztrák testépítő bajnokból Hollywoodi filmszínész és Kalifornia kormányzója. Orbán Viktor ma este tette fel közös képét Arnold Schwarzeneggerrel, "Terminátor Budapesten." - címmel.
„Imádom Budapestet, történelmi város. Nem tudom, hogy jó ötlet volt-e, hogy elszakították Magyarországot Ausztriától, nem lenne rossz egyesíteni”

- mondta a politikus-filmszínész, mármint Schwarzenegger az index.hu tudósítása szerint, mielőtt magyar barátairól kezdett beszélni a Papp László Sportarénában.

A Terminátor elmesélte, hogy apja egy ausztriai menekülttábort vezetett ’56-ban, ott szerezte első magyar barátait. Andy Vajnát is méltatta, 1988, Budapesten vele forgatta a Vörös Zsarut.

A történet szerint Ivan Danko százados a moszkvai drogmaffiát készül leleplezni. A bűnözők vezérének, Viktor Rostának öccsét egy akció során megöli a szovjet rendőr. Viktornak viszont sikerül elszöknie Chicagóba. Danko pedig vadászkopó módjára üldözi őt, mivel az ő társát a razzia során az orosz maffiózó ölte meg. Amerikában azonban már mások a szabályok. Ezt leginkább a nagyszájú amerikai zsaru, Ridzik felügyelő érezteti vele, akit kényszerből társául adtak a nyomozáshoz. Magyarországon azelőtt forgattak néhány jelenetet a Conan, a barbárból.

Nem tudjuk, hogy Arnold vajon találkozott e Collin Bell budapesti amerikai nagykövettel, a Gazdagok és szépek című szappanopera producerével. Köztük politikai ellentét feszülhet a republikánus Arnold Schwazenegger ugyanis George Bush és John McCain kampányát segítette, Collen Bell pedig demokratapárti és mint ilyen Barack Obama támogatója és támogatottja.