Merkely Béla hatósági eljárást kezdeményezett a teniszszövetség hamis PCR-tesztei miatt

Merkely Béla hatósági eljárást kezdeményezett a teniszszövetség hamis PCR-tesztei miatt

Közleményt adott ki csütörtök este a Semmelweis Egyetem, amiből kiderült, hogy

az intézmény rektora, Merkely Béla azonnali hatósági eljárást kezdeményezett és belső vizsgálatot indított, miután egy intézményi rutinellenőrzés alkalmával kiderült, hogy az egyetem nevében, több esetben úgy állítottak ki negatív PCR-leletet a Magyar Tenisz Szövetség tagjai számára, hogy az adott mintákat az intézmény laborja nem vizsgálta.

Ezenkívül tudatták azt is, hogy

"a belső eljárás lezárását követően az egyetem, a leleteken is szereplő – időközben szakvizsgát tett – orvos munkavégzését felfüggesztette, valamint a Magyar Tenisz Szövetség keretorvosi tevékenységére vonatkozó, úgynevezett „további jogviszony létesítése és fenntartása tárgyában” kiadott engedélyét kedden visszavonta, így az orvos a továbbiakban nem láthatja el ezeket a feladatait sem."

Ahogyan arról beszámoltunk, alapos a gyanú, hogy visszaélések történhettek a COVID-19 vírusfertőzés kimutatására szolgáló PCR-tesztekkel kapcsolatban a Lázár János vezette Magyar Tenisz Szövetségnél, amelyben a szövetség egyes sportolói, edzői és munkavállalói is érintettek.

Hamis PCR-tesztek miatt áll a bál a Lázár János vezette Magyar Tenisz Szövetségben

Csütörtök délután közleményt adott ki a Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ), amiben arról számoltak be, hogy „az elmúlt 48 órában a Magyar Tenisz Szövetség tudomására jutott alapos a gyanú, hogy visszaélések történhettek a COVID-19 vírusfertőzés kimutatására szolgáló PCR-tesztekkel kapcsolatban, e visszaélésekben pedig a szövetség egyes sportolói, edzői és munkavállalói is érintettek.