Senki nem baszdmegezett a parlamentben

Nevetséges, ha egy olyan ember vamzerkodik apróságokban, aki amúgy undorító dolgokban leli örömét.

Az Országgyűlés hétfői ülésén az európai uniós tagság is szóba került, L. Simon László államtitkár Jobbikot támadó felszólalása közben pedig a nemzeti párt padsoraiból valaki odaszólt neki, hogy még nem igazán nyitottak a magyarok cukrászdát Bécsben. Ismert, a csatlakozáskor azzal csábították az embereket, hogy majd bécsi cukrászdánk lesz, meg minden.
Hát nem lett.
A bekiabálást azonban L. Simon úgy érzékelte, mintha "baszd meg"-et mondtak volna, és ezt külön kérte jegyzőkönyvbe is vetetni. A jegyzőkönyvbe ugyanakkor mindez nem került be, mivel az államtitkár elég nagy valószínűséggel csupán félrehallott valamit. A jobbikos Z. Kárpát Dániel nem sokkal később oda is ment a fideszes politikushoz, hogy számon kérje, és Novák szerint ekkor ő el is ismerte, hogy lehet, rosszul hallotta a beszólást.
 
L. Simon László egyébként feleslegesen vamzerkedik, miután olyan verseket jelentetett meg, mint ez:
 
Alább csak egy részlet a Váratlanul kiderült-ből, mert túl hosszú és unalmas:
"a hazai művészettörténet elfelejtkezett rólam
miközben én már párizsban báboztam
iskolát alapítottam
és egy röhögő törpét követtem
akivel szétbaszott zsidó kurvák seggéről készítettünk
gipszlenyomatokat"
De van ilyen is (részletek L. Simon László Nem lokalizálható című verses kötetéből):
"büdös vagyok
meg kell fürdenem
kimosnom a seggemből az elmúlt három nap papírdarabjait"
 
"bevizeltem
akár egy disznó
a perzselés előtt"
 
"ondómban levő életenergiám
azonban nem tudtam rendesen szabályozni
állandóan ejakulációm volt".
Ettől függetlenül a Jobbik kezdeményezni fogja az Országgyűlés következő ülésén, hogy L. Simon László államtitkár napirend előtt kérjen bocsánatot a Jobbik-frakciótól, amiért rossz hírbe hozta, illetve külön Vona Gábortól is, amiért őt a biciklist cserbenhagyással halálra gázoló Népszabadság-főszerkesztőhöz hasonlította.