Sikerült megállítani a menekültcunamit

Viszont célország lettünk, egyre többen akarnak itt maradni.

Ásotthalom polgármestere örömét fejezte ki amiatt, hogy néhány nap alatt sikerült a népvándorlást megállítani, jelenleg több az újságíró, fotóriporter, tévéstáb Ásotthalmon, mint a migráns. Arra kérte továbbá a rendőrség vezetőit tegnap, hogy ez a megerősített jelenlét maradjon is így a jövőben is, mert álláspontja szerint nyilvánvaló, hogy az Európába irányuló tömeges és törvénytelen bevándorlás egykettőre nem fog megszűnni. Továbbra is problémának tartja, hogy a határvonalon nincs őrizet, de most már legalább gyűjtőpontokon 24 órában összegyűjtik és elszállítják a migránsokat.

Hazánk is célország

A határt járva volt ideje arra, hogy megfigyelje az általa csak különösnek nevezett illegális bevándorlókat. Találkoztak többek között 3 homoszexuális illegális határsértővel is, akik kézen fogva érkeztek, és saját bevallásuk szerint Iránból és Afganisztánból jöttek, s a muszlim törvényekkel van bajuk, nem gazdasági okokból jöttek el, hanem kifejezetten a liberalizmusra vágynak.

Ők határozottan kijelentették, hogy Magyarországon akarnak élni, boldogok voltak, hogy megérkeztek, örömmel beszélgettek velünk, s eszük ágában sincs tovább menni. Toroczkai szerint tehát hazugság, amit most a balliberális oldal állít, abban a pillanatban ugyanis, amikor Németország, Ausztria és a többi nyugati állam szigorítani fog a bevándorlási szabályaikon, ez a hatalmas tömeg Magyarországon marad. Sőt, már most is egyre többen célországként jelölik meg hazánkat.

Fotók: Béli Balázs