Az állam hanyagsága miatt egymilliárd forint közpénz veszett oda Simonkáék cégében

Az állam hanyagsága miatt egymilliárd forint közpénz veszett oda Simonkáék cégében

A 24.hu írta meg, hogy pert nyert a magyar állammal szemben a Transparency International (TI) Magyarország egy Simonka Györggyel kapcsolatos büntető ügyben.

A Fidesz vád alá helyezett országgyűlési képviselőjének Békés megyei zöldség-, gyümölcs-nagykereskedelemmel foglalkozó, de jelenleg felszámolás alatt álló Magyar Termés TÉSZ Kft. nevű cége kapott korábban több mint egymilliárd forint közpénzt, az azóta már szintén megszűnt Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivataltól (MVH), amelynek az államkincstár lett a jogutódja. 

A kormányzati kommunikáció szerint a pénzt az állam visszakövetelte, amint a cég felszámolás alá került, és igényét a kijelölt felszámolónak is bejelentette, de ennek nyilvános nyoma nem volt. A részleteket pedig sem az államkincstár sem a 24.hu, sem pedig a TI Magyarország közérdekű adatigénylésére nem tisztázta. A perben végül arra kötelezte a bíróság az államkincstárt, hogy adja ki a kért adatokat.

Így derült ki, hogy az állam valóban több mint egymilliárd forint jogosulatlanul igénybe vett támogatás visszafizetését rendelte el a Magyar Termés TÉSZ Kft.-vel szemben, és a követelését a felszámolónak is bejelentette, de a hitelezői nyilvántartásba „határidőn túli” besorolással került az állam követelése. Magyarán az állam kicsúszott a határidőből. 

A Transparency International szerint mindez azt jelenti, hogy ha volt is remény arra, hogy valamennyi pénz megtérüljön a követeléséből, ezzel a hibával vélhetően elúszott.

Adalék, hogy nemrég Polt Péter legfőbb ügyész elismerte, a parlamentben törvényt módosítottak Simonka György kedvéért. A politikus a hozzá köthető társaságok által felvett támogatások szabálytalan felhasználásának következményeit igyekezett tompítani, főként el akarta kerülni, hogy a támogatásokat vissza kelljen fizetni.