Siófok polgármestere is csatlakozik a Valódi Nemzeti Konzultációhoz

Lengyel Róbert Vona Gáborral közös sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy csatlakozik a nemzeti párt antikorrupciós fellépéséhez.

Nemcsak ég a ház, hanem szinte már le is égett

"Január 30-án, a Jobbik évadnyitó rendezvényén hirdettem meg a Valódi Nemzeti Konzultációt, amely keretében három olyan témában szeretnénk konzultálni, megoldásokat kínálni a társadalom számára, amelyekben már nem csupán ég a ház, hanem szinte le is égett. Ez a három az egészségügy, az oktatás és a korrupció"

- mondta Vona Gábor, aki szerint mára már ott tartunk, hogy egy adott napon kirobbant öt korrupciós botrány közül melyikkel nem lehet foglalkozni, mert egyszerűen nem fér bele abba a médiafelületbe, amit a párt ki tud tölteni.kl

Emlékeztetett: miközben a magyar gazdaság kiszámíthatatlan, egy dolog azért mégis csak biztos: ez pedig a korrupció. Nincs olyan szegmense, területe a magyar gazdasági életnek, ahol ne lenne jelen. A pártelnök szerint, ahol pedig jelen van, ott a kormánypárt szereplői, szervezetei, strómanjai is megjelennek.



"Maga a kormány a korrupció melegágya"

- fogalmazott. Korábban hiába kérték a többi parlamenti frakciót, pártot, hogy a Jobbikhoz hasonlóan hozzák nyilvánosságra családtagjaik vagyoni helyzetét, mégsem tették - mondta. A brókerbotrány kirobbanásakor a nemzeti párt képviselői büntetőjogi felelősségük tudatában nyilatkoztak, hogy nincs közük a botrányhoz, s nem menekítettek ki pénzt bennfentes információk birtokában az utolsó napokban. Ezt sem tette meg a többi párt. Ahogyan az offshore-botrány kapcsán is ugyanúgy hallgattak - húzta alá.

A korrupció elleni harc közben figyeltünk fel Siófok független polgármesterének küzdelmére, látva, hogy Lengyel Róbert az előző ciklusok csontvázaival, és a jelenlegi képviselő-testület bizonyos tagjaival micsoda harcot folytat - mondta. Szerinte pártpolitikai, ideológiai helyzettől függetlenül van egy közös ügy, a korrupció, mellyel szemben érdemes együtt felvenni a harcot.

Bejelentette: Lengyel Róbert ennek kapcsán jelezte, csatlakozik a Valódi Nemzeti Konzultáció korrupcióellenes harcához.

"Bízunk benne, az ennek keretében felállított antikorrupciós munkacsoport, valamint a polgármester szaktudása, tapasztalata és elszántsága elegendő lesz arra, hogy nagyon sok korrupciós ügyet feltárjunk, amely a városnak, a régiónak, akár az egész országnak a hasznára válik majd."



Elég volt!

Elég volt abból, hogy most már napi szinten azzal van tele a sajtó, hogy arról kell beszélnie az utca emberének, hogy az adott napon éppen mi dől ki a szekrényből - mondta Siófok független polgármestere, aki reméli, hogy úttörő lehet egy olyan ideológiamentes együttműködés kialakításában, amelynek kizárólagos célja a korrupciós bűncselekmények feltárása és visszaszorítása.

kl

A több évtizedes rendőri tapasztalattal rendelkező polgármester elmondta: Vona Gábor volt az első - és azóta az utolsó pártelnök, aki megkereste.

Nagy örömmel vettem a megkeresést, és nagy megtiszteltetésnek érzem, hogy ebben az ügyben a Jobbikkal, a párt munkacsoportjával együtt tudok működni. Amit én megtehetek egy vidéki település polgármestereként annak érdekében, hogy ebben az országban tisztább viszonyok legyenek, meg fogom tenni. Egyrészt, mert polgármesteri esküm is erre kötelez, másrészt pedig magyar emberként a lelkiismeretem is

- fogalmazott Lengyel Róbert.