Siralmas, ahogy az uniós pénzeket kezelik

Komoly csúszások vannak az uniós támogatások felhasználásában, ezért jelentős összegektől eshetnek el a pályázók - figyelmeztet a Jobbik.

A képviselő a megyei lap tudósítása alapján arról beszélt, hogy nem csak a 2014-2020-as uniós pályázati ciklust érintő pályázatok vannak csúszásban, de a korábbi keretben is bennragadt mintegy 800 millió forint, amivel nem számoltak el határidőre.

Hegedűs Lorántné kiemelte: 962 olyan függőben lévő projekt van, ami nagy valószínűséggel lezáratlan marad a határidő lejártáig, ráadásul a vidékfejlesztési TOP-os pályázatok közül ki sem írtak még egyet sem. A nemzeti párt képviselője szerint a pályázati ügyek intézését a korrupció is nagyban hátráltatja.

Gyalázatos, hogy abban a nyíregyházi – a közvagyon kárára elkövetett – ügyben is bűncselekmény hiányában zárták le a nyomozást, amelyben a helyi víz- és csatornamű kiépítésére szerveződött vízgazdálkodási társulat vezetője egymilliárdot bukott a Hungária Értékpapír Zrt-vel kötött daytrade megbízáson – jelentette ki a szon.hu szerint Hegedűs Lórántné, hozzátéve: a maguk részéről a jövőben is megkövetelik az átlátható pályázati rendszert és a felelős gazdálkodást.