Egy megsebzett "magyarul érző szív"

Talán még ma is találhatunk aktualitást Mikszáth Kálmán 1898. szeptember 11-én az Országos Hírlapban megjelent szavaiban:

„Valami misteriósus dicsfény födi az ő alakját, mintha régen, nagyon régen élt volna egy királyné, aki minket nagyon szeretett, aki értünk sokat tett. Hogy mit tett, nem bírjuk elemezni, történetkönyvek, okmányok, krónikák nem hirdetik világosan, de az érzésekben ott él és mint bizonyosság él az a tudat, hogy ez a szent asszony örködött a nehéz órákban Magyarország fölött, hogy az ő szivéből, melyet most átvert a gyilkos tőre, fakadtak ki elsőbben azok a sugarak, melyek most elöntenek fényükkel, melegükkel.”

Valóban nem volna könnyű kézzel fogható dolgokat megfogalmazni, mit is tett Erzsébet királyné a magyarokért, amivel első perctől kiérdemelte azok szeretetét. Ugyan később jelentős szerepe volt abban, hogy 1867-ben a rebellis nép és az uralkodó között létrejöhetett a kiegyezés, aminek keretében a császárné nagy örömére őt és Ferenc Józsefet Budán megkoronázták, korábban nem szólt bele a politikába.

Ám úgy vélem, ha nem is megfogható, mégis az 1849 utáni évtizedben a Habsburgok által elnyomásban sínylődő nemzet számára a legnagyobb ajándék, amit az ifjú királyné adhatott, az a megbecsülés volt. Noha a leendő császárnénak az uralkodó ház iránt elkötelezett Majláth János gróf tanította a „császári” szemlélet szerinti magyar történelmet, az ifjú, akkor mindössze 16 éves Sisit lenyűgözte az az évszázadokon át tartó szilaj helytállás, amit ez a kis Európa szívében fekvő nép tanúsított a szabadságért a szláv és germán népek tengerében.

„Egy magyarul érző szív”

Olyannyira magával ragadta a magyar néplélek, hogy a bécsi udvar furcsállása ellenére önszorgalomból megtanult magyarul, amiben nagy segítségére volt az is, hogy gyakran olvasott a birodalomban betiltott magyar műveket, valamint magyar értelmiségiekkel tartott fenn levelező kapcsolatot. Nem is beszélve a maga mellé fogadott magyar társalkodónőkről.

1857-ben látogatott először Magyarországra, ahol híre már megelőzte őt, és az iránta lobbant lelkesedést csak fokozta, amikor a pesti polgárbálon piros rózsás, zöld leveles mintájú fehér ruhában jelent meg.

A magyarok iránti szeretetét azonban odahaza nem nézték jó szemmel. Sisi egyébként is csak a szerencsének köszönhette, hogy Európa egyik legelőkelőbb dinasztiájába házasodhatott be, hiszen Ferenc Józsefnek eredetileg nővérét, Ilonát szánta Zsófia főhercegné. Az ifjú császár szíve azonban bajor útja során a legifjabb Wittersbach-lány iránt lobbant lángra és anyja nagy bánatára 1854-ben őt vezette az oltár elé.

Erzsébet ettől kezdve folyamatos harcban állt anyósával. Kettejük konfliktusa az utódok érkezésével pedig csak tovább mélyült, tetőpontra pedig akkor hágott, mikor a magyarellenes Zsófia ellenkezését figyelmen kívül hagyva Erzsébet 1857-ben gyermekeit is magával vitte magyarországi útjára, ahol idősebbik lánya életét vesztette. Ezért a hamarosan megszülető Rudolf herceget az anyai gondatlanságra hivatkozva elszakították tőle. Gyermekei távolléte és a folyamatos megaláztatás miatt megfelelési kényszer lett rajta úrrá. Külsőleg is tökéletes akart lenni, ezért önsanyargató életvitelével állandó betegségekbe kergette magát.

Orvosa hosszú utazásokat ajánlott neki, és ő, amikor csak lehetett igyekezett is minél távolabb maradni Bécstől. A kiegyezés után gyakran töltötte idejét a nászajándékul kapott gödöllői Grassalkovich-kastélyban.

Fia, Rudolf 1889-es öngyilkosságát követően végképp eltávolodott az udvartól és gyásza jeleként élete végéig fekete ruhában, „mater dolorosa” (szenvedő anya) álnéven járta a világot, ám a magyarság iránti elkötelezettsége ezekben a nehéz időkben sem kopott meg.

Alig egy évvel az őt ért merénylet előtt, 1897. szeptember 21-én II. Vilmos császár a budai várban pohárköszöntőt mondott, amelyben lelkesen dicsérte a magyar nemzetet és történelmét. Erzsébet nem volt jelen, de értesült a beszédről, és táviratban köszönte meg a német uralkodó szavait.

„Ő felségének Németország császárjának. Éppen most olvastam feleségednek oly megragadóan szép pohárköszöntőjét. Az abban szeretett királyunk és drága hazánk iránt kifejezett érzelmek, oly igen jól esnek egy magyarul érző szívnek. Erzsébet”

– idézi a Rubicon.hu.

Szíven szúrták, de mégis felállt

A Sisi királyné halálához vezető eseményeket mintha csak egy láthatatlan kéz mozgatta volna. Valószerűtlen momentumok sorozata, ami később csak tovább emelte mítoszát és kultuszát.

A 61 éves Erzsébet a halála előtti napon is Bécstől távol járt, épp Genfet fedezte fel. Fagyizott, vásárolt, majd 10 óra körül ért vissza a Beau Rivage szállodába, ahol szokásához híven álnéven, Hohenembs grófnőként vett ki szobát. Egy helyi újság azonban nagyon szemfüles volt és kiderítette, hogy az osztrák császárné a szállodában szállt meg, amit a másnapi lapszámban le is közöltek.

A királyné szerencsétlenségére egy példány az olasz anarchista, Luigi Lucheni kezében landolt, aki azért érkezett a városba, hogy meggyilkolja az orléans-i herceget, aki viszont az utolsó pillanatban megváltoztatta útirányát, és mégsem utazott Genfbe. Lucheni a híreket olvasva úgy döntött, ha már ott van, nem távozik tétlenül, mindegy neki, hogy melyik királyi családtagot öli meg.

Ezért másnap, szeptember 10-én, mikor Erzsébet a délben induló Montreux-ba tartó hajóra igyekezett társalkodónője, Sztáray Irma társaságában, Luigi útközben rárontott és egy szúrást ejtett a királyné mellkasán, majd elmenekült. Sisit ezután felsegítették, amit több nyelven is megköszönt, majd tovább haladtak a kikötő felé. Végül percekkel később, már a hajó kifutása után eszméletét vesztette. Mint később kiderült a híres 50 centis derekának, vagyis az annak létrejöttét szolgáló szoros fűzőnek köszönhette, hogy nem vérzett el azonnal, a szúrás ugyanis a szívét érintette. A seb felfedezése után a hajó hiába fordult vissza azonnal, hogy a királyné mihamarabb orvosi ellátást kaphasson, már nem tudták megmenteni az életét.

A futva menekülő Luchenit a járókelők elfogták, és átadták a rendőrségnek. A férfi büszke volt tettére, mert úgy vélte, hogy egy ilyen merényletsorozattal felforgathatja a kizsákmányolásra épülő társadalmi berendezkedést, és elérheti, hogy senkinek se kelljen nélkülöznie. Remélte, hogy halálbüntetést szabnak ki rá és mártírhalált halhat, de erre az adott kantonban nem volt lehetőség, így életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. 12 évvel később cellájában felakasztva találtak rá. Halálát követően agyát alapos vizsgálatnak vetették alá és fejét évtizedekig formaldehidben őrizték, a merénylet után majd' száz évvel temették el a bécsi köztemetőben.

Sisi emlékezete

Erzsébet akárcsak élete során, még halálában is a magyarság és a trón közötti köteléket erősítette. Az uralkodó a temetés előtti napon manifesztumban fordult a magyarokhoz, amelyben megköszönte a megnyilvánuló részvétet és úgy fogalmazott:

„a közös fájdalom újabb kötelékkel köti össze a trónt és a nemzetet.”

Ezzel egybecsengett a magyar törvényhozás Erzsébet királyné emlékének törvénybe iktatásáról szóló törvényjavaslata is, amiben a gyászt és a királyné iránt érzett hála kifejezése mellett, rögzítették azokat a főbb motívumokat is, amelyek a közgondolkodásban személyéről kialakultak:

„Hosszú idők után ő volt az első, aki megtanulta, megszerette és szeretettel beszélte nemzeti nyelvünket; megértette a szabadságához és történeti jogaihoz ragaszkodó nemzetnek sérelmeit és szenvedéseit, küzdelmét állami önállóságáért; felfogta jogos törekvéseinket, magáévá tette aspirációnkat, s mindezeknek ihletett tolmácsolója, pártfogója lőn felkent hitves társánál: a nemzet hőn szeretett királyánál! [...] A magyar nemzet legigazabb barátját vesztette el benne, kinek sírjánál a nemzet és a király érzése újra széttéphetetlenül egybeforr [...]"

Sisi alakja az elmúlt évtizedek popkultúrájában is megjelent. Történetét legtöbben a Romy Schneider-féle filmből ismerhetik, ami alapján valóban csak rajongani lehet a császárnéért. Igaz, az elmúlt években előkerült életének önsanyargató oldala is, amivel híres szépségét próbálta megőrizni. 172 centis magassághoz 48 kiló, fűzővel alakított 50 centis derék, napi kétszer étkezett, de olykor még azt is megvonta magától, miközben állandóan edzett és túrázott. Idősebb kori ábrázolást nem találhatunk róla, pedig 61 éves korában érte a merénylet. Ez állítólag annak tudható be, hogy hiúságból 30 éves kora után nem engedte, hogy fotók készüljenek róla, a kor haladtával és a ráncok szaporodásával pedig már a festőknek sem állt modellt, valamint sokszor a társasági eseményeken is csak lefátyolozva vagy az arcát legyezővel takarva jelent meg.

Ez azonban mit sem változtat a magyarokhoz fűződő viszonyán. Mai napig élő kultuszát mi sem mutatja jobban, mint hogy halálának 120. évfordulójára utolsó napjáról készítettek tévéfilmet. Pajer Róbert alkotását, a Merényletet ma 21 óra 25 perckor vetíti először a Duna Televízió.