Sorra épülnek az új börtönök

A börtönépítések a folyamatos kártérítések miatt is fontosak, ugyanis az állam százmilliókat költ a vesztes perekre.

A képviselő hangsúlyozta: a tervek szerint 250-300 munkavállalót alkalmaznának a büntetés-végrehajtási intézetben, amely "sok lehetőséget rejt magában, a helyi gazdaságot és vállalkozásokat is fejlesztheti".

Az MTI kérdésére válaszolva elmondta, egyelőre nem írták alá a megállapodást a Belügyminisztériummal, de ez a közeljövőben megtörténhet. Hozzátette: őt már a múlt év végén arról tájékoztatták a Miniszterelnökségtől, hogy Békés városa a nyertes települések között van.

A Belügyminisztérium 2015 elején tette közzé pályázatát, amelyben lehetőséget kínált az önkormányzatoknak arra, hogy térítésmentesen ajánljanak fel területeket börtön építésére.

Tavaly októberben jelentették be, hogy Kunmadarason ezerfős, Ózdon, Kemecsén, Csengeren és Komlón pedig ötszáz ember elhelyezésére szolgáló börtön épülhet. Csütörtökön Vitányi István (Fidesz) országgyűlési képviselő bejelentette, hogy Komádiban is épül börtön. Izsó Gábor elmondta: a BVOP arról tájékoztatta őt, hogy Békés mellett Hevesen is építenek intézményt a fogvatartottak számára.

Muszáj megfelelni az EU-nak

Az új börtönök építése nem csupán a bűnügyi adatok miatt lehet szükséges: mint arról korábban beszámoltunk, a magyar állam sorra veszti el pereit az Emberi Jogok Európai Bíróságán, így a rabok a rossz börtönkörülmények miatt fejenként több millió forintot kapnak.

Eddig több száz bűnözőnek ítéltek meg kártérítést, köztük Zuschlag János volt MSZP-s parlamenti képviselőnek is jár 18.500 euró, azaz csaknem hatmillió forint.