Sötétbe borulhat Szilveszterkor a Krím

Zinovij Bucjo, az Ukrenergo ukrán vállalat sajtóosztályának vezetője a 112 tévécsatornának nyilatkozva elmondta, a Kahovka-Titan vezeték egyik oszlopa kidőlt, és a vezeték megrongálódott. Szavai szerint folyamatban van a hiba elhárítása, és az áramellátás helyreállítása.

Szvetlana Borodulina, a Krím félszigeti kormány energiaügyi minisztere megerősítette az áramellátás leállását. Hangsúlyozta, hogy ennek nem lesznek komolyabb következményei a félsziget lakói számára. Azt nem említette, hogy mekkora az áramveszteség az ukrán vezeték leállása miatt. Hivatalos adatok szerint ez nem haladja meg a 150 megawattot, ami a félsziget áramszükségletének 10 százaléka.

Szerhij Akszjonov krími kormányfő és Borodulina mindazonáltal

az árammal való takarékoskodásra hívta fel

a félsziget szilveszterezni készülő lakóit.
 
A Kahovka-Titan vezeték az utolsó abból a négyből, amely Ukrajna felől árammal látta el a félszigetet. November 22-én

ismeretlen szélsőségesek robbantással megrongálták a vezetékeket

a Krímtől nem messze, így tiltakozva a félsziget "orosz megszállása" és a tatár kisebbség üldözése ellen. Ennek következtében a Krímben súlyos áramhiány alakult ki, a hatóságok rendkívüli állapotot vezettek be, és csak időszakosan, ütemterv szerint biztosították az áramellátást.

A helyzet javult, miután december 2-án az oroszországi Krasznodari területről egy vezetéken megindult az áramszolgáltatás a Krímbe, majd december 15-én egy második vezetéket is üzembe helyeztek. A tervek szerint tavasszal két további vezetéket is beindítanak, ami biztosítani fogja a félsziget függetlenítését az ukrán energiaszolgáltatótól.
 
December közepén a javítási munkálatokat követően egy vezetéken Ukrajnából is újraindult az áramszolgáltatás.

Ukrajnának a Krímmel kötött energiaszolgáltatási szerződése december 31-én jár le. Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnök december 29-én azt a fenyegetéssel is felérő bejelentést tette, hogy a Krímbe történő áramszállítás kérdését az ukrán

nemzetbiztonsági és védelmi tanácsnak kell megvizsgálnia.