Harc a falvakért: a független polgármesterek már levélben kampányolnak a fideszes Kovács Sándor mellett Szabolcsban

Harc a falvakért: a független polgármesterek már levélben kampányolnak a fideszes Kovács Sándor mellett Szabolcsban

"2022. április 3-án országgyűlési képviselő választást tartunk. Lehetőséget kapunk arra, hogy Szamosbecs érdekének legjobban megfelelő parlamentbe jutását segítsük elő. Településünk polgármestereként úgy gondolom, hogy a falu és az itt élő emberek érdeke az, hogy a jelenleg kormányzó FIDESZ-KDNP pártszövetség kezében maradjon az ország irányítása."

Így kezdődik az a levél, amit Gaál Sándor, Szamosbecs első embere írt alá és juttatott el a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei község lakosaihoz. A független polgármester több fejlesztést, beszerzést is felsorolt, és arra jutott, hogy az eredményeik megőrzése érdekében a fideszes Kovács Sándorra kell szavazni az országgyűlési választásokon a Szabolcs 5-ben. 

Videó: így tűnt el a fideszes Kovács Sándor, amikor az üzemanyagárak csökkentéséről akarták kérdezni

Videófelvételen örökítette meg Földi István, az ellenzéki előválasztás Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 5-ös számú választókerületének győztes, közös indulója azt a jelenetet, ahogy megpróbált volna egyeztetni a rendkívül magas üzemanyagárakról Kovács Sándor helyi fideszes országgyűlési képviselővel, de a Fidesz-irodából távozó politikus finoman szólva sem volt elragadtatva az ötlettől. „Nincs nekem tárgyalni valóm Önnel, uram!"

De ha ez nem volna elég, negyvenhárom település polgármestere aláírásával is kifejezte köszönetét Kovács Sándornak, és arra kértek minden választójoggal rendelkező állampolgárt, hogy "ismételten" a kormánypárti jelöltet támogassák. 

Nem aggályos?

Telefonon elértük Gaál Sándort, aki nem tartja aggályosnak, hogy független polgármesterként kiállt a fideszes jelölt mellett, szerinte nagyon sok mindent kapott a falu az elmúlt években, bár azt azért elmondta, nehéz pénzt keresni, nincsenek gyárak, sok a közmunkás is, akik viszont nem keresnek sokat. Ám ő igyekszik segíteni a közösséget. 

Az Alfahír érdeklődésére cáfolta, hogy bárki is zsarolta volna a szabolcsi polgármestereket.

"Ez automatikusan ment"

- idézte fel Gaál Sándor.

"Volt egy gyűlés, és megkérdezték, gyerekek, hogy álltok ehhez a dologhoz, és szívvel lélekkel ezt tették, hogy maradjon így minden"

- mondta el, hogy született meg a polgármesterek levele. 

Szamosbecsen 2019-ben 352 választójoggal rendelkező polgár élt (a 258 szavazatból 153 érkezett a regnáló polgármesterre), és velük kapcsolatban Gaál Sándor hangsúlyozta, mindenki arra szavaz, akire akar, mindenesetre azt nem tudja, mi történne egy kormányváltás után. 

Harc a falvakért

Politikai elemzők már jó ideje kongatják a vészharangot, nem tud az ellenzék kormányt váltani a fővárosból (hiába is gyűlnek aláírások a Széll Kálmán téren, vagy a Blaha aluljárójában), de még azzal sincsenek sokkal beljebb, ha behúznak néhány megyei jogú várost. Tóth Tamás, az Iránytű Intézet elemzője már tavaly nyáron figyelmeztetett, a Fidesz a vidékpolitikáját kísérő négyezer milliárdos "pénzesőjével" nemcsak a 2022-es, hanem már a 2026-os választásokra is készül.

"Sok esetben pedig – a kormánypártoknak kedvező választókerületi térképnek köszönhetően - még az aprófalvaknak is sorsdöntő szerepe van a választókerületben, hiszen számos vegyes, várost és kisebb falvakat is tartalmazó körzet található, mely összetétel a végkimenetelt még akkor is a Fidesz javára módosítja, ha a város egyértelműen ellenzéki többségű"

- szögezte le már az előválasztás idején is. 

S hogyan lehetne egyáltalán megszólítani a falvak választóit, miközben ők is látják, hogy nincs elég munkahely, és gyakorlatilag semmit nem ér az ötvenezres közmunka?

"A magyar társadalmat sokkal inkább érdeklik a napi egzisztenciális problémák, mint az elvontabb témák, ezért fő kampányüzenetnek nem a korrupciót kell megtennie az ellenzéknek, ha sikert akar elérni"

- adott választ a minap az Iránytű Intézet egy másik elemzője, Pék Szabolcs

Borsod 6.: "Ez a választás a falvakban fog eldőlni"

Bár még mindig több mint egy hónap van az időközi országgyűlési választásokig Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6-os számú választókörzetében, a Fidesz láthatóan elkeseredett harcra rendezkedett be. Az ellenzék jelöltjével, Bíró Lászlóval szemben nemcsak országos szintű lejáratóhadjárat indult, de még azt is sikerült elérni, hogy pártja, a Jobbik nem lehet hivatalos jelölőszervezet.

Az összellenzék így már egyszer elbukott

A független polgármesterek és szavazóik "mozgósítása", sok esetben zsarolása a fideszes Koncz Zsófia Borsod 6-os győzelme során már megmutatta, ez hatékony fegyver a kormánypárt kezében az egységes ellenzékkel szemben. Az ellenzék szempontjából elveszített időközi választás előtt több mint egy hónappal a már idézett Tóth Tamás gyakorlatilag megjósolta, mi fog történni a választás napján:

"a kisebb településeken és leginkább a falvakban a polgármesterek fogják elvégezni a kampány oroszlánrészét. Így a falvakban erős kormánypárti fölény várható, akár azt is mondhatjuk, hogy ez a választás a falvakban fog eldőlni."

Ha ehhez hozzávesszük, hogy a Fidesz bevetette (és várhatóan most is beveti) a krumpliosztogatást, valamint a kiszolgáltatott helyzetben lévő településvezetők megalázó kézivezérlését is, egyelőre nem látni az előrelépést.

"S a nép, az istenadta nép,/Ha oly boldog-e rajt'/Mint akarom, s mint a barom,/Melyet igába hajt?"*

Amúgy a Fidesz (és most itt szó szerint értsük az állampárt kifejezést) békeidőkben felhasználja a maga kampánycéljaira a kistelepülések polgármestereit. Jó példa erre Vitányi István, aki képes volt a Hajdu-Bihar megyei Berekböszörményben egy nap alatt 5 (azaz öt) fejlesztést átadni - fényképpel, szalagátvágással. Ha a polgármester felelős a közössége iránt, és önerő híján szüksége van központi forrásokra, akkor le kell nyelnie a békát, és pózolnia kell a fideszes úrral.

Ennek a kétségkívül az undorítóbb változata, amikor a Fidesz kizavarta a falutáblához a polgármestereket, hogy így tiltakozzanak Márki-Zay Péter, az Egységben Magyarországért miniszterelnök-jelöltje ellen. 

 

* idézet: Arany János: A walesi bárdok (1863)