Szerencs polgármestere kifejtette, miért volt kénytelen Koncz Zsófiát támogatni

Szerencs polgármestere kifejtette, miért volt kénytelen Koncz Zsófiát támogatni

Nyiri Tiborral, Szerencs polgármesterével október 24-én készített interjút Kuti-Kurucz Hajnalka, a helyi televízió felelős szerkesztője, a beszélgetés során pedig eljutottak odáig is, hogy az októberi időközi választáson Szerencs független polgármestere miért a fideszes jelöltet, Koncz Zsófiát támogatta. 

Nyiri elsőként azt közölte, alapvetően jobboldali ember, de a fő ok ennél sokkal prózaibb.

Én tudtam, hogy nagyon sok embernek nem fog tetszeni, hogy ajánlom Zsófit, de '22-ig ez a hatalom fog fennállni, akivel egy polgármester, ha nem tud együttműködni, akkor duzzoghat a sarokban, és akkor nem haladnak az ügyek, mert egyszerűen másként nem működik ez a rendszer. Éltem a Kádár-rendszerben, akkor is úgy működött az urambátyám kijárás. Akinek jó kapcsolatai voltak Bodnár elvtárssal és fölfelé, annak volt út, annak jutott ez is, meg az is

–  fogalmazott, s hozzátette:

Így lett az, hogy a 42 település polgármestere közül, ha jól tudom 38 támogatta ugyanilyen formában, mint én, mert ez a világ így működik.