Szanyi nem kér bocsánatot

Szanyi Tibor továbbra is fenntartja véleményét: "jobbikosok a kurva anyátok!", de Merkelnek legalább megbocsátott.

Szanyi Tibortól tehát megkérdeztük, hogy megbánta-e minapi közösségi oldalon tett "kurvaanyázos" bejegyzését, és bocsánatot kér-e a több mint egymillió jobbikos szavazótól.
 
A választ szó szerint közöljük:
"Ez itt nem a Facebook, ez itt egy sajtótájékoztató, ez olyan, mintha megkérdezné, hogy tegnapelőtt voltam egy bálban táncolni, más a műfaj, ezzel együtt nem szoktam megváltoztatni a véleményemet, nekem nincs álláspontom, csak véleményem volt ebben az esetben, nincs mit mondanom a dologról."
Valószínűleg, Szanyi ezzel azt akarta közölni, hogy nem kér bocsánatot a nemzeti érzelmű emberektől. Élünk azonban a gyanúperrel, hogy úgy véli, a Facebookra feltöltött megjegyzései nem képzik a valóság részét, és csak a virtuális térben lebegnek valahol a messzeségben. Erre csak két apró "kommenttel" reagálhatunk, ha ennyire nem fontos kommunikációs fórum a facebook, akkor miért csípte a szemét annyira Novák Előd megjegyzése, illetve ha a Kapitány kiáll a véleménye mellett, akkor miért törölte azt végül a közösségi hálóról.
 
Azonban sehol egy antirasszista pátosz, csak megint a "bálozás". Vajon, ha tudta volna az a maroknyi tüntető, aki szerdán ott fagyoskodott a Jobbik irodája előtt a cudar hidegben, hogy a szellemi vezető ily könnyen elvicceli ezt az egészet, bohócot csinált volna-e magából a kamerák előtt?
 

...és mégis változik Szanyi véleménye: szeressük Merkelt, gyerekek!

Ha már ott voltunk, megtudtuk az MSZP és Szanyi Tibor titkos tervét, amely során Merkel kancellár segítségével leváltják Orbánt és helyére oda ültetik a... kit is?
 
Kiderült, hogy Angela Merkel nagy formátumú európai politikus, aki azonban csak úgy viszonozhatná politikailag és morálisan is "Németh Miklós tettét", ha most segítene megszabadulni az Orbán rezsimtől. Szanyi arra nem tért ki, hogy mi lesz utána, hiszen a Nézőpont legfrissebb közvélemény-kutatásából az derül ki, hogy a Jobbik a második erő, sőt kétszer nagyobb a támogatottsága, mint az MSZP-nek. Lehet, hogy Szanyi a Jobbiknak kaparná ki a gesztenyét, mintegy vezeklésül?! Nem tudjuk, majd legközelebb ezt is megkérdezzük, mindenesetre, hajrá!
 
Ugyanakkor egy hibapontot mégis talált a Brüsszelből is mindent látó Szanyi Tibor: Angela Merkel túl régóta tolerálja már a Fideszt, a "zsarnok dúlását", ezért arra szólítja föl a német kancellárt, hogy a budapesti látogatása során nyilvánosan is adjon teret a kormány elleni véleményének, és találkozzon a baloldal egyik kis pártja, az MSZP vezetőjével.
 
Hogy milyen praktikus szempontokat tudna felsorolni Merkel és a szoci vezetés (talán most Tóbiás Józsefnek hívják őt) közötti eszmecserének, arról megint csak nem beszélt a baloldal kalapácsa.
 
Mindenesetre, nem küldött el minket az anyánkba, persze lehet, hogy csak a kora délutáni időpont miatt részesülhettünk e nemes kegyben, és talán az ebéd utáni bágyadtság is szerepet játszhatott abban, hogy végül bár bocsánatkérés híján, de épségben távoztunk a Jókai utcából.