Szanyi szegfűs angyalokról, Köztársaság téri templomról, baloldali MSZP-ről álmodik

Szanyi Tibor júniustól a Magyar Szocialista Párt elnöke kíván lenni. A baloldali politikus az online Népszabadságban jelentette meg elnökjelölti programját.

ÚJJÁélesztett eszme

Szanyi Tibor elnökjelölti programja nem csak egy fantasztikusan megfogalmazott politikai hitvallás, hanem betekintést enged az MSZP totálisan elmélyült belső agóniájába is. A program amúgy tényleg árasztja magából a szociális atmoszférát, szóba kerül a lakhatási válság, az egészségügy, az oktatás, a gyermekjólét, az idősgondozás, a szociális rendszer erősítése. Egy sor kétségkívül fontos ügy. Mi több felszínre bukkan egy különösen erős, szinte festői kapitalizmus-kritika is, ami talán a thürmeri Munkáspárt széles szavazótáborát is megszólíthatja. Szanyi egyenesen úgy véli, hogy Magyarországon az új értékek kétharmada a tőketulajdonosoké, a többségé az egyharmad, ez azonban nem maradhat annyiban. Hozzáteszi, hogy külön baj, hogy „milliárdosaink többsége az állam emlőin csüng.” 
 

Ezek magvas, szimpatikus gondolatok, amire az egyszeri ember szívesen csettint egyet; Szanyi-kapitány megint megmondta a frankót. Ínyenceknek az írást eredetiben ajánlom, tényleg egy aranybánya: „a kapitalizmus neoliberális változata mára tönkreverte az egész világot. Maroknyi kőgazdag ül sok milliárd nyomorult nyakán.” – fogalmaz az európai parlamenti képviselő, aki nagyon aktuális is egyben: „a Föld jövedelmének ijesztő hányada vándorol adózatlanul az offshore-adóparadicsomokba, ahonnan visszakanyarodva karvalytőkeként tarol a földrészeken, majd újra az offshore-szigeteken landol a zsákmányával.”

Újjászervezett párt, új szövetségesi politika

Szanyi hatfős árnyékkormányt állítana fel az elnöki kabinetben, a végrehajtásban azonban szó szerinti megfogalmazása szerint a „szegfűs angyalokra” is támaszkodik, egyenesen az aktivistaseregeket (!) vizionál. „Az a szövetségesünk, aki helyben is az” – mondja ki a szocialista politikus és a bennem rejlő amatőr politikai elemző azt mondja, hogy ez a mondata azért egy kemény üzenet lehet a szirszar, közösségi oldalakon kakaskodó fantompártoknak.

MSZP SZÉKHÁZ

„A Köztársaság téri székházunkat visszaszerezzük. A mi mérnökeink közösségi munkában fogják megtervezni az újjáépítést, a mi kőműveseink, burkolóink, berendezőink, villanyszerelőink végzik majd ugyanígy a kivitelezést. Az MSZP „templomát” olyanná tesszük, amilyennek az országot akarjuk látni” – írja Szanyi Tibor, akinek ezt az idézetét szó szerint bemásoltam, ez annyira könnyfakasztó. A szomorú retro feeling, a jelenleg romokban álló MSZ(M)P-székház iránti honvágy mélyen megérintett.

Szanyi nem mellesleg a párton belül is megtisztulást sürget, ezzel azért elismeri, hogy az MSZP jelenleg nem éppen egy tiszta párt. Az offshore-botrányok ügyében nagyon fontos, hogy távozásra szólítja fel mindazon prominenseket, akik június 25-e után is adóelkerülési ügyekben maradnak érintettek. A politikus ennél is keményebb fogalmaz, kormánypárti ügynököket lát:

„Sorainkban ott van a NER néhány kollaboránsa. Tőlük el fogunk köszönni.”

Bizonytalan jövőkép

"Egy szocialista párt mi más akarhat mint szociális országot, hazát?" – teszi fel a kérdést az angyalföldi politikus, aki hozzáteszi: a Szociális Magyarország nem lehet ellenzékben. A program elolvasása után felmerült bennem, milyen marad az az MSZP, aminek történetesen nem Szanyi Tibor lesz az elnöke? Képzeljünk el egy szebb napokat is látott pártot, állampárti-nosztalgiával, neoliberális kapitalizmussal, offshore ügynökkel? Egy pártot, mely a szó legszorosabb értelmében nem találja a saját helyét nemhogy a világban, de még Magyarországon sem? Nem kevesen vannak olyanok akik pontosan ilyenek képzelik a jelenlegi MSZP-t...