Megkezdődhet az aláírásgyűjtés a kötelező gazdasági kamarai tagságról szóló népszavazási kezdeményezéshez, miután csütörtökön jogerőre emelkedett a kérdés hitelesítéséről hozott választási bizottsági határozat.
A március 15-ei civil demonstráción bejelentett 19 "rendszerbontó" népszavazási kezdeményezés egyike volt az a kérdés, amely úgy hangzott: "Egyetért-e Ön azzal, hogy ne kelljen a gazdasági kamarai közfeladatok ellátásához kötelezően kamarai hozzájárulást fizetni?"
A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) március 25-én hitelesítette az aláírásgyűjtő ívet, mert úgy ítélte meg, hogy a kérdés megfelel az alaptörvényben és a népszavazási törvényben foglalt előírásoknak, így lehet az ügyben országos ügydöntő népszavazást tartani
A hitelesítő határozat ellen érkezett felülvizsgálati kérelmet a Kúria a honlapján olvasható közlés szerint csütörtökön bírálta el, és érdemi vizsgálat nélkül elutasította. A bírósági felülvizsgálati eljárásban ugyanis kötelező az ügyvédi képviselet, és ennek a beadványozó nem tett eleget. A Kúria döntése ellen további jogorvoslatnak nincs helye.
A Kúria csütörtöki döntése azt jelenti, hogy jogerőre emelkedett az NVB határozata, azaz megkezdődhet az aláírásgyűjtés a népszavazási kérdésben.