Szegedi erőszak: a sértettek szerint rasszista támadás történt

A Főügyészség szerint rasszista támadás történt, a gyanúsított úgy emlékszik, ott sem volt a helyszínen.

Szanka Ferenc, a Főügyészség szóvivője elismerte, hogy a Szegedi Fegyház és Börtön egy korábbi munkatársát gyanúsítják azzal, hogy szombaton a városban bántalmazott egy bevándorlónak nézett férfit, barátnőjét és annak testvérét.
 
A férfi szolgálati jogviszonya azóta megszűnt, arról egyelőre nincs hivatalos információ, hogy a támadás miatt rúgták-e ki az egykori börtönőrt.
 
A sértettek tanúvallomására hivatkozva a szóvivő elmondta, hogy a fiatalok a "Wake up color" fesztiválról tartottak haza, amikor beléjük kötött egy másik, 3 fős társaság. Állítólag a lány kubai származású barátjára tettek sértő megjegyzéseket. A hosszas szóváltás tettlegességig fajult, amelynek következtében a lány súlyos sérüléseket szenvedett, ugyanakkor - húzta alá Szanka Ferenc -, a  megvert lány barátja és annak bátyja sem úszta meg az estét, ők is megsérültek.
 
 
Szanka Zoltán közölte: a megvádolt férfi nemcsak a rasszista indíttatást, hanem a támadás tényét is tagadja. 
 
A közösségi oldalakon terjedő információk szerint aznap este több balhé is volt a környéken, ezért az Alfahír tudósítója arra volt kíváncsi, hogy mire alapozzák a rasszista támadás vádját. 
 
Szanka Zoltán szóvivő válaszában leszögezte: rasszista támadásról beszélünk, mivel a sértettek ezt hozták fel a támadás indokaként.