Szégyellje magát az LMP? Lehet Más a Menekültellenesség?

A PM szerint az LMP (!) is csatlakozott a Fidesz-Jobbik bevándorló-ellenes nagykoalíciójához.

Most nézzük meg, hogy mi akaszthatta ki azt a PM-et:

  • plusz tízmilliárd forintot a rendőrségnek, háromezer új rendőr
  • a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) háromszorosára emelt költségvetése
  • új táborok építése, de csak az érintett közösségek beleegyezésével
  • a kormány kötelessége, hogy félévenként tegyen menekültügyi jelentést az Országgyűlésnek
  • az LMP nemzetbiztonsági megfontolásból szélesebb hatáskört biztosítana a hatóságoknak a menedékkérők ujjlenyomatának és arcképének rögzítéséhez
  • az LMP lehetővé tenné a menedékkérők nyomkövetését, megengedhetetlennek tartják, hogy az állam nem tud semmit a hollétükről
  • az ellenzéki párt a tranzitzónák és Ausztria között közlekedő tranzitjáratokkal tenné lehetővé a menedékkérők közlekedését, szigorítaná az embercsempészek büntetését
  • az LMP kizárólag a bejegyzett egyházaknak tenné lehetővé a tranzitzónákba történő bejárást, megakadályozva a “szélsőséges szekták, garázsmecsetek” befolyását

Schiffer András azt mondta: lehet, hogy egyelőre csak egy hetet töltenek el Magyarországon a leginkább “átvándorlóként” jellemezhető menedékkérők, ugyanakkor nem lehet tudni, a jövőben “miként változik a széljárás”. Ezért az LMP-nek nemzetközi megoldási javaslatai is vannak:

  • a párt szerint elvárható, hogy a NATO biztosítson védelmet a törökországi, jordániai és libanoni, több millió embert befogadó táboroknak.
  • Schiffer András, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy a menekültválság kezelésének az EU határain túl kell kezdődnie.
  • a menekültek kvóták szerinti elosztásába az Egyesült Államok és Kanada is kapcsolódjon be, az EU egységesítse a menekültkérelmek kezelésének gyakorlatát és a biztonságosnak tekinthető országok listáját.
  • Az EU-nak és az Egyesült Államoknak emellett fejlesztési stratégiát kellene kialakítania a menekülteket kibocsátó országok segítésére

Az LMP elnöke kiemelte, javaslataik a kormány lépéseivel szemben nem a káosz további növelését célozzák, hanem olyan nemzeti minimum kialakítására törekednek, amely valóban segíthet megoldani a menekültügyi válsághelyzetet.

 „Úgy látszik nagy a tülekedés a szélsőjobbos szavazatokért, úgy látszik, Lehet Más a Menekültellenesség.”

– így reagált Szabó Tímea az LMP javaslataira, hozzátette: az 1 millió forint per nyomkövetőre fordított összeget (mert hogy szerinte ennyibe kerül), ami mondjuk csak 20 ezer menedékkérő esetében 20 milliárd forint, fordíthatnánk esetleg valami értelmes dologra is.