Az újság értesülése szerint a civil szervezeteket azt követően zárták be, hogy a rendőrség és a hírszerző szolgálatok felfedték: az állítólagos emberi jogi szervezetek részt vettek szélsőséges szervezeteknek való toborzásban és szélsőséges eszmék terjesztésében.
Skender Hyseni belügyminiszter kijelentette: a biztonsági szolgálatok minden elővigyázatossági intézkedést megtesznek, hogy ne kerüljön sor terrortámadásra Koszovóban, ugyanakkor azt is hangsúlyozta, pánikra semmi ok, országát nem fenyegeti veszély.
A koszovói rendőrség az albán és macedón bűnüldözési szervekkel közösen dolgozik egy esetleges toborzóhálózat felgöngyölítésén.
Különböző külföldi félkatonai szervezetek, valamint az Iszlám Állam nevű terrorszervezet oldalán a szíriai és az iraki harcokban bizonyítottan több száz koszovói vesz részt - közölte a korábban a koszovói belügyi tárca.
Áprilisban 132 ember ellen indult eljárás terrorizmus gyanújával Koszovóban, miután a koszovói parlament elfogadta a külföldi fegyveres konfliktusokban való részvételt tiltó törvényt, amely büntethetővé teszi a Szíriában és Irakban harcolókat. Az ügyben ítélet még nem született. Az 1,8 milliós Koszovó lakosságának nagy része muszlim vallású, a szélsőségek azonban egyelőre csak kismértékben vannak jelen.