A koronavírus elleni védekezésben hosszú távra kell berendezkedni, ez már beigazolódott, és a hosszú távú védekezést több területen kell végrehajtani - közölte a külgazdasági és külügyminiszter szombaton az MTI-vel.
Szijjártó Péter hangsúlyozta: a legfontosabb az emberek egészségének és életének védelme, és itt döntő az, hogy Magyarország rendelkezzen elégséges számú, a védekezéshez szükséges eszközzel.
Jó hírnek nevezte, hogy szombaton Budapestre érkezik egy szállítmány, amely Kínából 27 tonnányi védőfelszerelést hoz Magyarországra. Vasárnap pedig további két repülőgép 3 millió 270 ezer maszkot hoz Budapestre, hogy mindazok, akik az egészségügyi védekezésben részt vesznek, a kellő védőfelszereléssel legyenek ellátva.
Azt mondta: Magyarország kihasználja azt a lehetőséget, hogy az Európai Bizottság számos felesleges szabályt eltöröl, számos esetben könnyítéseket, egyszerűbb szabályokat határoz meg. Ennek jegyében a kormány olyan intézkedésekről dönt, amelyek fenntartják azt a helyzetet, hogy Magyarország a legnépszerűbb, a legvonzóbb beruházási célpont legyen a közép-európai térségben.
Szijjártó Péter kiemelte:
Ezt azzal indokolta, hogy a nagyvállalatok magyarországi megjelenése és működése komoly keresletet jelent a kis- és közepes vállalkozások számára.
Közölte: szinte minden magyar kis- és közepes vállalkozás már a nagy nemzetközi vállalatok beszállítói láncába tartozik, és ezeknek a láncoknak a jövője függ attól, hogy mennyi beruházás érkezik a jövőben Magyarországra.
A kormány azon lesz, hogy a Magyarországra érkező beruházások dinamikáját fenntartsa
- hangsúlyozta Szijjártó Péter.