Szíjjártó szembe köpi a kettős állampolgárságot

Felvidéki műbalhé újtatöltve: a kollaboráns magyarok elhatárolódnak, a hatalom fenyegetőzik, a magyar kormány pedig készségesen asszisztál ehhez.

Provokáció a Jobbik képviselői fogadóirodájának megnyitása a vajdasági Zentán, ami csak rontani tud a magyar-szerb kapcsolatokon - nyilatkozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Luxembourgban.
 
A "magyar-szerb együttműködés sohasem volt olyan jó, mint napjainkban". Az olyan lépések, mint Szávay István képviselő zentai irodája 
csak rontani tudnak a kapcsolatokon, javítani semmiképpen sem 
- hangsúlyozta a magyar miniszter az Ázsia-Európa Találkozó (ASEM) 12. külügyminiszteri szintű tanácskozása szünetében. 
 
Pár héttel ezelőtt még messze nem látszott ennyire remeknek a magyar-szerb viszony. A szerb miniszterelnök Auschwitzhoz hasonlította a magyar határkerítést, és "brutális", "nem európai" fellépésről beszélt a szeptemberi röszkei összecsapások kapcsán. Szijjártó akkor válaszul a szerb rendőrséget hibáztatta az incidens miatt, mondván: nekik kellett volna fellépni az agresszíven viselkedő migránsokkal szemben. Belgrád és Budapest viszonya azután vált ismét "barátivá", hogy a szerbek a magyar határ lezárása után Horvátország felé terelték az emberáradatot. Zágráb mindkét országot érintő vagdalkozásaival szemben aztán már megszületett az összefogás. Ennek oltárán pedig a jelek szerint Orbánék feláldozhatónak vélik a délvidéki magyarság érdekeinek képviseletét is. 
 
A külügyminiszter szerint erre most amúgy sincs szükség, hiszen "a szerb kormány sokat tett azért, hogy a magyar közösség széles körű jogokat élvezzen Szerbia területén, a Vajdaságban".

Lássuk, milyen sokat!

Csonka Áron, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének elnöke nem ennyire elégedett. Az Alfahír kérdésére elmondta: a mostani szerb kormány idején érdemi jogkiterjesztés nem történt, sőt
"még szerzett jogaink egy része is veszélybe került".
Példaként említette a magyar nyelven is tájékoztató sajtó helyzetét, amely a korábban közösségi, vagy önkormányzati tulajdonban álló médiacégek privatizációjával drámaian megromlott. Sorra szűnnek meg a magyar nyelvű orgánumok, és, amik még megvannak, azoknak a sorsa is kérdéses - mutatott rá a délvidéki politikus. Hozzátette: az IMF elvárásainak megfelelően megindult oktatásügyi megszorítások kapcsán is jól látható, hogy a szerb kormány a nemzetiségi iskolákon akar spórolni: osztályokat vonnak össze, magyar tagozatok szűnnek meg. 

Jogunk van védelmet kérni

A mindenkori belgrádi kormányzattal kínosan jó kapcsolatra törekvő Vajdasági Magyarok Szövetségének menetrend szerinti elhatárolódása persze ezúttal is megérkezett. Ám a délvidéki politika nem egységes ebben a kérdésben. 

A képviselői iroda megnyitóján Csonka Áron, a VMDK elnöke a sajtónak azt mondta, "egy-egy ilyen képviselet sokat jelent számunkra, hiszen Szávay István képviselő úr tagja a Nemzeti Összetartozás Bizottságának is, és mint ilyen első kézből tud információkhoz jutni, valós információkhoz".
 
Rácz Szabó László, a zentai székhelyű Magyar Polgári Szövetség elnöke pedig így vélekedett: "Nagyon fontos az, hogy a magyar parlament első kézből értesüljön, ne holmi áttételeken keresztül arról, hogy mi történik itt nálunk. Mi úgy gondoljuk, mi, akik szavazói vagyunk a budapesti parlamentnek, 
jogunk van akár védelmet kérni, akár odaszólni is, hogy vigyázzatok ránk".

Mikor értik meg?

Mikor érti már meg a kormány, hogy a Jobbik nem akar rosszat a határon túli magyarságnak, hogy célunk nem a feszültségkeltés, hanem az elszakított részeken élők képviselete? - reagált Szávay István a külügyminiszter megbélyegző szavaira. Szijjártó a képviselői iroda elutasításával szembe megy az elszakított magyarságért vállalat felelősséget világosan kimondó Alaptörvénnyel, a délvidéki választókkal való kapcsolat tartás "provokációnak" minősítésével pedig
"szembeköpi a kettős állampolgársági törvényt".
 - szögezte le a Jobbik alelnöke. 
 
Szávay István a múlt csütörtökön nyitott országgyűlési képviselői fogadóirodát Zentán, miután a hatóságok kétszer is betiltották a Jobbik pártirodájának működését Szabadkán. 
 
A szerb államizgatási és önkormányzati minisztérium kedden bejelentette, vizsgálatot indít annak kiderítésére, hogy a Jobbik politikai tevékenységet folytat-e Szerbiában? Ez ugyanis szerintük nem volna szabályos, mert a párt nincs regisztrálva az országban. A hatóságok vehemenciáját a Vecernje Novosti nevű lap igyekezett hűteni azzal, hogy írásában felhívta a figyelmet: 
a minisztériumnak nincs joga betiltani egy párt működését Szerbiában,
ezt csak az alkotmánybíróság teheti meg. 
 
A jelek szerint a magyarbarátsággal amúgy nehezen vádolható szerb sajtó érzékenyebb a délvidéki magyarság politikai jogaira, mint a magyar kormány.