Szivargyújtóba dugható kütyükkelel maradna életben a Class FM

Az analóg frekvenciát elbukó rádió tulajdonosa, Michael McNutt szeretné életben tartani a Class FM-et.

McNutt, aki Sebestyén Balázsékkal és a Morning Show-val már nem akar tovább foglalkozni, azt értetné meg az emberekkel, hogy analóg frekvencia nélkül is el tudják érni a rádiót: a lakosság 70%-ának van olyan eszköze, amivel digitálisan is tud rádiózni, legyen az számítógép vagy okostelefon. McNutt szerint ez pszichológiai kérdés, egyszerűen hozzá kell szokniuk az embereknek, hogy az elő adáshoz nem feltétlenül az analóg adót kell bekapcsolni.
 
Az üzletember a hallgatók megtartásához a köztéri reklámok mellett rendelt egymillió darabot egy olyan kütyüből, amit az autó szivargyújtójába kell dugni, és ha ezután a rendes autórádión a 103.3 Mhz-re kapcsolnak az emberek, pont ugyanúgy szól majd a Class FM, mint eddig. Az eszközt ingyen osztogatják majd, emellett fejlesztenek telefonos applikációt is.
 
McNutt egyébként elmondta: szerinte nem negatívum, hogy átpolitizált a piac, az Osztrák-Magyar Monarchia óta ugyanis soha nem volt itt szabad a sajtó.
 
A teljes, terjedelmes interjú itt olvasható.