Tarlós a kormányt ébresztgeti

A főpolgármester a kormányhoz fordul az IX. kerületi, Illatos úti környezetszennyezés ügyében, szerinte a fővárosnak nincs jogi felelőssége.

Tarlós István a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén napirend előtt bejelentette: főpolgármesterként a kormányhoz is fordul a probléma miatt, és a lakosságnak a főváros a saját mozgásterében minden támogatást megad. Közölte, felkéri Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettest és a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. vezetőit, hogy tartsanak helyszíni szemlét az Illatos úti telepen.
 
Tarlós István ugyanakkor hangsúlyozta: a fővárosi önkormányzatnak jogi felelőssége és feladata nincs az ügyben, így mozgástere sincsen.
 
Az ülés kezdete előtt Baranyi Krisztina, az Együtt IX. kerületi önkormányzati képviselője Tarlós Istvánnak egy levelet adott át, amelyben kerületi lakók a főpolgármester segítségét kérték. Baranyi Krisztina arról beszélt Tarlós Istvánnak, hogy szerinte lehetősége és felelőssége is van a fővárosnak a helyzet a megoldásában.
 
Tarlós István átvette a levelet és azt mondta: megérti a lakókat, de az igazság az, hogy a fővárosnak jogi lehetősége nincs az ügyben. A jogi lehetőségeket 2007-ben elvették a fővárostól, ugyanis azóta állami felszámoló működik a területen. Ugyanakkor a főpolgármester hangsúlyozta: mindent megtesz az ügyben, amit lehet.
 
Tarlós István azt is mondta, a kormány nem közömbös a probléma iránt, és úgy tudja, hogy a Illatos úti környezetszennyezés a szerdai kormányülésen téma lesz.
 
A Jobbik korábban felszólította a kormányt, hogy haladéktalanul szüntesse meg a kialakult katasztrófával fenyegető helyzetet a területen. A nemzeti párt hangsúlyozta, biztonságos helyre kell szállítani a vegyianyagokat, meg kell tisztítani a talajt és a talajvizet.