Te hatalmas vagy, én köszönöm, hogy lehetek. Te mindenütt jelen vagy, én egyre kevésbé hiszem el, hogy elbújhatok. Te mindent tudsz, én mindent tudtam, míg veled voltam. Te bennem vagy, én nem is igazán bírom el a terhet. Te annyit teszel rám, amennyit elbírok, én tényleg akarok ebben hinni. Te könyörületes vagy, én nem is tudom, hogy megérdemlem-e. Te igazságos vagy, én az igazságért harcolok. Te titokzatos vagy, én titkokat őrzök. Te fényesség vagy, én napszemüvegben is hunyorgok. Én tényleg hinni szeretnék, te türelmes vagy. Én megígérem, hogy holnaptól jobb leszek, te csak azt feleled: memento mori. Én próbálok nem félni, te azt mondod, nincs miért. Én majd ott fogok térdelni, és tudom, hogy te ott fogsz állni. Én bízni fogok, te eddig is bíztál bennem. Én szeretnék érteni, te ezt megérted. Én nehezen megyek el, te meg fogsz nyugtatni. Én sírni fogok, te mosolyogsz.
Te nagy voltál, én nagyként látlak. Te keretet adsz az életemnek, én ledöntök érted minden keretet. Azt mondják, te a lélekben vagy, én érezlek, ha átlépem a határt. Te dicső voltál, én büszke vagyok. Te kötsz össze milliókkal, én megvédelek millióktól. Te példát mutatsz, én igyekszem követni. Te magadban őrzöd az árulóid, én fogadom, hogy nem leszek az. Te benne vagy a földben, amit ők eladtak, én megvetem a lábam a földön, amit nekem adtál. Te otthont adtál költőknek, én továbbadom a rólad szóló verseket. Te zenéket ihlettél, nekem nem mennek ki a fejemből. Érted haltak milliók, te értelmet adtál haláluknak, én hát érted fogok élni. Te vértől vagy áztatott, én mégis itt akarok lepihenni majd. Én büszke leszek a végén, te nem fogsz bennem csalódni.
Te nem tudom, hogy hol jártál, én mindig itt voltam. Én mindig kerestelek, te tudom, hogy kerestél. Te itt leszel, én veled leszek. Te rám mosolyogsz, én zavarba jövök. Én fogom meg először a kezed, te nem húzod el. Te mindig nevetsz, ha a szemedbe nézek, én szeretem hallani nevetésed. Te sírni is fogsz néha, én utálni fogom magam. Én kiengesztellek majd, te meg fogsz bocsátani. Te is okozol majd csendes perceket, én mindent felejtek, hogy veled legyek. Te hiszel a tündérekben, én megvédelek a sárkányoktól. Te ajkadba fogsz harapni, én nem bírom majd tovább. Te a mellkasomon alszol, én veled mindig ébren szeretnék lenni. Te tipegni fogsz, én lesegítelek a buszról. Én biztosan féltékeny leszek, te tudod, hogy nincs rá okom. Én el fogom ezt hinni, te boldoggá teszel. Te büszke leszel rám, én érted teszem. Te bejelented, hogy többen vagyunk, én aggódni fogok érted. Te odafigyelsz, hogy mit eszel, én úgy izgulok, hogy nem tudok enni. Te gömbölyödsz a várakozásban, én dagadok a büszkeségtől. Én fel-alá fogok járkálni, te nagyon szorítod a kezem. Te magadhoz öleled és sugárzol, én férfias könnyet ejtek. Én azt szeretem, ha nevet, te azt, ha néha alszik is. Én leszek a legjobb apa, te tudom, hogy a legjobb anya. Te szép leszel, ha sírsz is, én erős, ha valójában nem is. Én akkor is foglak ölelni, te akkor is fogsz bújni. Ahogy nő, én sokat fogok aggódni, te biztos, hogy még többet. Én nyugtatlak, te izgulsz. Te bejelented, hogy megint, én fiút szeretnék. Lány lesz, te kacagsz, én nevetek. Én hercegnőknek hívom őket, te a királynőm leszel. Én királyi életet ígérek, te azt feleled, csak bolondozom. Te aztán hiszel nekem, én hiszek. Te újra megajándékozol, én egyre szebbnek látlak. Én bicajozni tanítom, te a többit öltözködni. Hamar fel fognak nőni, mire te sóhajtasz, én büszke leszek rájuk. Te sírsz, mikor mindegyik kirepül, én fáradni fogok. Te csendesebb leszel, én lassabb. Én többet ölellek, te gyakrabban bújsz. Én egyre szebbnek látlak, te nem akarsz nekem hinni. Én már nem borotválkozom, te már nem veszel magassarkút. Én elszunyókálok délután is, te a természetbe vágysz. Én kirándulok veled, te felidézed a régi éveket. Én fogni fogom a kezed, te nem engeded elengedni. Én megköszönöm, te megköszönöd. Én szeretlek, te szeretsz. Örökkön-örökké.
(A fenti írásom stílusát a "Képzeld el tumblr" Te meg én című írása ihlette. Megjelent a Bar!kád hetilap 2015/32. heti számában.)