Annyira nehéz szavakba önteni, mit is látunk A Lovasíjász című a filmben. Na jó, amit effektíve látunk, arról kicsit könnyebb beszélni: gyönyörű képek sokasága, amelyek profin vannak összevágva – a zenével is - , de persze maga az alapanyag is telitalálat, hiszen a lovak surlófény megvilágította sziluettjét önmagában órákon keresztül lehetne nézni, hát ha még közben vágtáznak is, pláne, ha mindez lassított felvételen történik. És csodálatos tájon.
Csak fokozza az élményt, ha ezek a csodálatos, hatalmas, erős állatok többen vannak. Mindennek a netovábbja aztán, ha az egész mozgásvilág a hátukon ülő emberek mozgásával is kiegészül – na meg persze hihetetlen teljesítményükkel, ami a különböző gyakorlatokat, és magát a lovasíjászatot illeti.
De nem véletlenül mondtam írtam, hogy nehéz ezt szavakba önteni, ugyanis a sorok között megbújik még valami, mégpedig az, amitől az egész több a részek összességénél. Mert amit látunk és hallunk, az valójában nem ló, meg havas táj, meg napfény, meg emberek, meg kifeszített íj, meg repülő nyíl, meg monológok és párbeszédek.
A film közben az Avatarból az egyik kedvenc jelenetem jutott eszembe, amikor a főhős életében először repül a „lovával”. Illete repülne, de egyrészt nem tudja, hogy kell, másrészt nem nagyon mer. Neytiri (Zoe Saldana) megmondja neki, mit kell csinálni: össze kell kapcsolódnia a másik lénnyel, és „Gondold: repülj!” Ennyi. Ki kell nyitnod magad, és a legbelső lényegeddel, szavak nélkül kommunikálni a másik lény legbelső lényegével. Mert ez itt már a szavakon túli szféra.
Valami ehhez hasonló az, ami a film által megjelenítettekből sugárzik. Az egység és a teljes szabadság. Az ember önmagával, a többi emberrel és a természettel való egysége és szabadsága: mert, bár küldetése determinált, mégis annak beteljesítésében éli meg a legnagyobb szabadságot. Nem is biztos, hogy ezt az ellentmondást a logika eszközeivel fel lehet oldani. Lehet, hogy csak átélni képes az ember.
A film széleskörűen mutatja be Kassai Lajost, az életét és jellemét, hivatástudatát, ehhez pedig jónéhány monológot is hallunk tőle. Nem állíthatom teljesen őszintén, hogy ezek korszakalkotó újdonságokat tartalmaznak, illetve időnként nem emlékeztetnek a - közérthető példával élve - Coelho mester által leírtakra. Ugyanakkor nem véletlenül mutatja azt a tapasztalat, hogy a középszer fölé emelkedő emberek, a történelem mindenkori nagyjai, a világszintű teljesítményre képes egyének életútjában és gondolkodásában, egyszersmind mindennapi életében vannak közös vonások.
Ha pedig ez így van, mégis mi mást lehetne mondani, mint ami az igazság – akkor is, ha már ezerszer ezerféleképpen ki lett mondva, le lett írva, el lett mesélve? Semmi mást. Csakis az igazságot. Végső soron ez pontosan az, amit Kassai Lajos és a hozzá hasonló legjobbak képviselnek, sőt, csinálnak. Az igazság.
Ettől lesz aztán minden megingathatatlanul hiteles. Ahogy a film előrehaladtával egyre jobban „megismerjük” a világhírű lovasíjászt, egyre jobban erősödik bennünk a benyomás… Benyomás? Dehogy benyomás. Mi magunk erősödünk. Éppúgy, mint a filmben szereplő tanítványai: már önmagában attól, hogy a közelében lehetnek. Nincs inspirálóbb és feltöltőbb élmény annál, mint ha ilyen emberrel „találkozhatunk”. Olyannal, aki mindig,
mindig,
mindig,
de mindig csak a hivatását követi, azt, amiért megszületett erre a Földre; azt, amiben szívvel-lélekkel hisz. Egyszóval az igazságot, a saját, legbelső igazságát. Egyszerűen nincs más választása. De senkinek sincs. Az ember vagy ebben és ennek él, vagy hazugságban. Ahogy a filmben egy ponton Kassai Lajos el is mondja: választhatott, hogy mibe döglik bele. Vagy abba, hogy azt csinálja, amit a zsigerei parancsolnak, vagy abba, hogy nem azt csinálja.
De csinálja. És bár ezt a moziban csak a vásznon láthatjuk, még így is átüt és megérinti a nézőt, mennyire őszinte, erős ez az ember, akinek a szavaiban, a cselekedeteiben és az életében nincsen ellentmondás. Kassai Lajos 100%-ban önmaga, és 100%-ban úgy éli az életét, amilyen. Ezt hívják hitelességnek.
Ennél kevesebbért felkelni sem érdemes.
Szóval mindenki nyugodjon le, és kezdjen el azonnal lovasíjászkodni. De legalábbis megkeresni, mi a személyes lovasíjászkodása.
PS: A nyelvrokonság firtatását, mivel borzasztó felszínesen jelenik meg, inkább ki kellett volna hagyni a filmből.