Tiszta közéletet!

A nemzeti párt lebontaná a "titkosított Magyarország" rendszerét, a tiszta közéletért.

Január 31-ig kell az országgyűlési képviselőknek leadniuk a vagyonnyilatkozataikat, igazából ez a magyar parlamentarizmus egyik legbájosabb időszaka. Ilyenkor valami álomkór, vagy egyéb furcsa betegség zavarja meg a képviselői fejeket, és kóros memória-zavar uralkodik el a padsorok között.

A Jobbik ennek a tragikomédiának akar véget vetni.

A frakciónk tagjai nyilvánosságra fogják hozni a velük egy háztartásban élő hozzátartozóik vagyonnyilatkozatát is – emelte ki Szilágyi György, majd hozzátette: véleményünk szerint ez szolgálja egy tisztább és átláthatóbb közélet létrejöttét. 
 
A nemzeti párt felszólítja a többi képviselőt is, hogy hasonló módon cselekedjen, mert hiszünk abban, hogy a többi párt tagjai is azt szeretnék, hogy a magyar politika megtisztuljon – engedett teret reményeinek Szilágyi.
 
Ugyanakkor nyomatékosan felhívta figyelmet arra, hogy a képviselők ne bújjanak a pártjaik mögé. Szerinte ez egy személyes döntés, egyénileg dönthetnek arról a politikusok, hogy nyilvánosságra hozzák-e a hozzátartozóik vagyonnyilatkozatát, ezzel is hozzájárulva a tisztább közélethez.
 
Úgy gondolom – folytatta Szilágyi -, hogy ez nemcsak jog, de egyértelmű kötelesség is, főleg az elmúlt időszak gyanús eseményei kapcsán is.
 
Szilágyi példaként a volt szocialista Simon Gábor esetét hozta fel, illetve utalt azokra a politikustársaira is, akik folyamatosan módosítgatták a vagyonnyilatkozatukat, a családtagjaikét pedig eltitkolták. (Azonban mi megemlíthetnénk még Lázár Jánost, Szijjártó Pétert és Kósa Lajost is)
 
Véleménye szerint, akinek nincs takargatnivalója az egyértelműen nyugodt szívvel nyilvánosságra hozhatja a vagyoni helyzetét, és ezzel kapcsolatban megjegyezte: január 31-e vízválasztó lesz, kiderül melyik képviselőnek van takargatnivalója.
Más szempontból is fontos ez a Jobbik által önként felvállalt kezdeményezés, hiszen világosan rámutat, hogy mi a különbség egy Fidesz és egy Jobbik kormányzási modell között. Mindenképpen megszüntetnénk a "titkosított Magyarország" rendszerét, ahol minden fontos kérdést elrejtenek a nyilvánosság elől – hangsúlyozta a politikus. Szerinte ebbe a körbe tartozik a vagyonnyilatkozatok kérdése is.
A Jobbik törvény erejével kötelezné, hogy a hozzátartozók vagyonnyilatkozata is nyilvános legyen. Az állampolgároknak joguk van ahhoz, hogy megismerhessék az ország működését, hogy tisztában legyenek az életüket is befolyásoló adatokkal.
 
Szilágyi György ígérete szerint a jobbikos képviselőkről a sajtó és a közvélemény előtt rendelkezésre fog állni egy adatbázis, így tisztában lesznek az állampolgárok azzal, hogy melyik politikus mennyi vagyon felett rendelkezik, és a későbbiekben összehasonlíthatóak lesznek ezek a nyilatkozatok.
 
Ugyanakkor reményét fejezte ki azzal kapcsolatosan, hogy a nemzeti párt képviselőinek döntését a többi parlamenti párt tagjai is példaként követik majd, annak érdekében, hogy végre tényleg tiszta és átlátható legyen a magyar közélet.