Tizennégy alkalommal estek bűnbe a bírák

Összesen tizennégy féle bűncselekményben indult nyomozás bírákkal szemben 2004-2015 között, amelyek közül a vesztegetés fordult elő a leggyakrabban.

Fazekas Géza, a Legfőbb Ügyészség szóvivője a lapnak elmondta: 2004-2014 közötti tízéves időszakban harminc esetben függesztette fel a mindenkori államfő a bírák mentelmi jogát a legfőbb ügyész indítványára. Tavaly további három bíró mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta a legfőbb ügyész.

A vesztegetésen túl egyebek mellett felmerült gondatlanságból elkövetett halálos közúti baleset, könnyű testi sértés, közokirat- és magánokirat-hamisítás, ittas járművezetés, valamint lopás is.

A bírák által elkövetett bűncselekmények következményeiről, a bírósági ítéletekről a főügyészség nem nyilatkozott - írta a lap.