A magyarországi lakáspiaci forgalom 25-30 százalékos visszaesésével számolnak az előző évhez képest az OTP szakértői, akik várakozásaikról szerdán Budapesten sajtótájékoztatón számoltak be.
Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője elmondta:
A Központi Statisztikai Hivatal előzetes adatai szerint 2022-ben nagyjából 140 ezer lakás kelt el a piacon, az idén pedig körülbelül 100 ezer ingatlan cserélhet gazdát. Ez utóbbi adat tíz éves mélypont
- emelte ki.
A jelenlegi feltételekkel év végén kifutó CSOK-ot már beárazták
Az elemző kitért arra, hogy a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) a jelenlegi feltételekkel már csak 2023 végégig lesz elérhető. Ezért az elemzők az év hátralévő részében számítanak a csok igények és ezáltal az előrehozott vásárlások számának növekedésére. Ennek a lakáspiacra gyakorolt hatását azonban már belekalkulálták idei várakozásaikba - jegyezte meg Valkó Dávid.
Közölte, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai alapján az idén az első negyedévben 2022 negyedik negyedévéhez képest 1,2 százalékkal, éves szinten 4,7 százalékkal nőtt az eladó lakások nominális ára. Ezzel szemben a reáláraknál idén az első fél évben 2022 hasonló időszakához képest 16,5 százalékos csökkenést tapasztaltak.
Az MNB túlértékeltségi mutatója - amely a becsült egyensúlyi szinthez képest mutatja az aktuális árszintet - szerint míg tavaly a második negyedévben országosan 21,5 százalékos, Budapesten pedig 10 százalékos volt a túlértékeltség, ez 2022 végére országosan 9, Budapesten 3 százalékosra csökkent. Ebben szerepet játszott, hogy miközben tavaly még nőttek a reálbérek, a lakásárak reálértelemben már jelentősen csökkentek.
Valkó Dávid a KSH adatai alapján elmondta, hogy
idén az első fél évben kiadott építési engedélyek száma 39 százalékkal elmaradt a 2022 első félévitől, ami véleménye szerint a jövőbe vetett bizalom visszaesését érzékelteti.
Ismertette: Budapesten idén az első fél évben a beruházók 1600 társasházi lakást hirdettek eladásra, ami éves szinten 60 százalékos csökkenés.
Az OTP Ingatlanpont vezető elemzője arra is kitért, hogy idén az év első hat hónapjában Budapesten 820 már átadott, de még el nem adott társasházi lakás volt. Ez a szám az elmúlt években 300-400 körül volt, 2013-2014-ben viszont 3000 körül is mozgott. A mostani szám még elfogadható adat, egyúttal viszont fontos jelzés arról, hogy a magyar lakáspiacon a kínálat meghaladja a keresletet - jelezte.
A lakáshitelezési piacon is visszaesés várható
Kasziba Erika, az OTP Bank lakáshiteleinek üzletfejlesztését végző csapat szakmai vezetője elmondta, hogy a magas kamatok és az ügyfelek hiteltörlesztésre fordítható jövedelemének csökkenése miatt idén a lakáshitelezési piacon is visszaesés várható. A 2022. évi 1200 milliárd forint helyett az idén nagyjából 510 milliárd forint körül alakulhat a piac.
Kiemelte, hogy
nagy szerepet játszik az ügyfelek lakáshoz jutásában a csok, így annak - 2024 januári - megszűnésével nagy hiány fog keletkezni. Ezt azzal támasztotta alá, hogy a városokban folyósított lakáshitelek 48 százalékához kapcsolódott csok vagy csok hitel. Az OTP által 2023-ban folyósított csok és csok hitelek összegének 56 százaléka "városi csok" volt, amelynek csaknem 60 százalékát használt lakás vásárlásra használták fel.
A zöld hitelekről szólva elmondta: ezek igénylése előtt az érintett ügyfeleknek érdemes felkeresniük egy energetikust, mert így pontosan fel tudják mérni, hogy az ingatlanjuk milyen állapotban van, és hogyan tudnak az ingatlan meglévő energetikai jellemzőinél legalább 30 százalékos javulást elérni.
(Címlapkép: Eladó lakást hirdető felirat egy debreceni társasház előtt 2017. május 25-én. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkára, Balogh László közlése szerint a tavalyi a lakáspiaci fordulat éve volt Magyarországon, az első negyedéves adatok alapján a kedvező tendenciák idén tovább erősödnek. MTI: Czeglédi Zsolt)