Több mint egymilliárd forint áfát csalt egy bűnszövetség

Fenyvesi Lili közölte: a pénzügyi nyomozók március 23-án a fővárosban és hét megyében, több mint harminc helyszínen tartottak házkutatásokat, lefoglalásokat és tanúkihallgatásokat. Költségvetési csalás miatt hét embert még aznap gyanúsítottként hallgattak ki.

Kifejtette: a gyanú szerint a csalás eleinte úgy zajlott, hogy a bűnszövetség az irányítása alatt álló cégláncolat segítségével Szlovákiából, Lengyelországból, Csehországból és Hollandiából nettó áron szerzett be élő sertést. A könyvelésekben azonban ezek már belföldi beszerzésként szerepeltek. Az állatokat magyarországi vágóhidakon feldolgozták és bruttó áron eladták, az értékesítés után fizetendő áfát pedig visszaigényelték.

[fb_pages_codes:crime]

Amikor az élő sertés után fizetendő áfakulcs öt százalékra csökkent, az elkövetők módszert váltottak: mivel a feldolgozott tőkehús áfája nem csökkent, lepapírozták, mintha a külföldről származó élő sertést az irányításuk alatt lévő egyik cég vette volna meg és dolgozta volna fel egy hazai vágóhídon. Ezáltal a feldolgozott húst már magasabb áfával értékesíthették tovább, szintén az irányításuk alatt álló gazdasági társaságoknak.

A láncolatba beiktatott húsfeldolgozó cég az értékesítés után fizetendő adót nem fizette be az államkasszába.

A bűnszövetség monori vágóhídján a NAV mellett a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) munkatársai is ellenőriztek, és áldatlan állapotokat találtak. A higiéniai és munkakörülmények nem voltak megfelelőek, az áruk eredetét pedig nem tudták igazolni.

A több mint négy tonnányi, eredetigazolás nélküli húst a Nébih megsemmisíttette, a vágóhíd tevékenységét pedig felfüggesztette.

Az egymilliárd forintot meghaladó kár megtérülése érdekében a pénzügyi nyomozók bankszámlákat és ingatlanokat zároltak, valamint készpénzt és nagy értékű járműveket foglaltak le.