Török Gábor: „Több erőfeszítést a segítségben, kevesebbet a gyűlöletkeltésben”

A politológus szerint simán gondolhatunk olyanokat, amelyek hol egyeznek, hol meg nem egyeznek egy politikus véleményével.

”Velük vagy ellenük. Bevándorlásbarát vagy bevándorlásellenes. Hazaáruló vagy nemzetben gondolkodó. Civilizált vagy idegengyűlölő. Végső soron: orbánellenes vagy orbánista”

 – írja Török Gábor „Az egyrészt-másrészt védelmében” című Facebook-bejegyzésében.

„Aki akar, és különösen akinek ez érdeke, álljon be nyugodtan a sorba, de ha minden ügyben az határozza meg a véleményünket, hogy mi a viszonyunk Orbán Viktorhoz és a szeretett pártjainkhoz, akkor tényleg semmi sem különböztet meg minket a kolompra vonuló nyájtól. Pedig szerintem simán gondolhatunk olyanokat, amelyek hol egyeznek, hol meg nem egyeznek egy politikus véleményével. Én például kifejezetten támogatom, hiszen magam is írtam erről korábban, amikor a magyar miniszterelnök arról beszél, hogy nem ország az, amely nem tudja ellenőrizni, ki lép be a határain. Így van, hajrá, tegyünk meg mindent azért, hogy ellenőrzött legyen az országba történő belépés. Ugyanakkor kifejezetten taszít, amikor a kormánypárti politikusok úgy beszélnek az országba már belépett menekültekről, mintha képtelenek lennének felismerni, hogy ők is emberek. Több erőfeszítést a segítségben, kevesebbet a gyűlöletkeltésben"

 – fogalmaz a politológus.

Hozzáteszi: „ha csak az elsőről van szó, szemét orbánista talpnyaló vagyok. Ha a másodikról beszélünk, szánalmas liberális bohóc leszek. Értem persze, hogy a politikusok félnek az egyrészt-másrésztről, mert azt hiszik, hogy az emberek képtelenek az árnyalt gondolkodásra.”

Török úgy véli, „az élet semmi másról nem szól, csak erről: aki képes egy kérdésnél többet is megválaszolni magának a világról, az mindig egyrésztekkel és másrésztekkel szembesül. Ahogy egy kedves idős kollégám egyszer megfogalmazta: ha nem érted, hogy mi az árnyalt gondolkodás, kérdezz meg embereket a párjukról. Ilyeneket fognak mondani: Laci jó az ágyban, de nem viszi le a szemetet... Még szeretni is lehet úgy, hogy közben van másrészt, hát a politikáról miért ne lehetne így gondolkodni? – teszi fel a kérdést Török.

 

Az egyrészt-másrészt védelmébenAhogy ezt megszokhattuk, a politikai szereplők, a véleménymondók és a média egy jelentő...

Posted by törökgáborelemez on 2015. szeptember 7.