Török rendőröket robbantottak fel

A gyanú a kurdokra terelődött.

A rendőrök egy iskolai tűz helyszínére tartottak, amit a hatóságok közlése szerint a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) fegyveresei gyújtottak. Az út mellett elhelyezett robbanószerkezet a PKK egyik ismert módszere - tette hozzá a tartományi kormányzó hivatala.
 
A PKK és a török biztonsági erők között hároméves tűzszünet után, a július 20-i suruci merénylet után újultak ki az összecsapások. Az Iszlám Állam szervezetének számlájára írt terrorakció kapcsán a PKK azzal vádolta meg a hatóságokat, hogy nem védelmezik a kurdokat, ezért ismét támadásokba kezdett a török biztonsági erők tagjai ellen. A török légierő válaszul július 24. óta légicsapások sorozatát mérte a PKK észak-iraki és délkelet-törökországi állásaira. A biztonsági erőknek már több mint hetven tagja vesztette életét a harcokban, a török hadsereg pedig állítása szerint több mint kilencszáz kurd lázadóval végzett a művelet kezdete óta.
 
A PKK és a török kormány közötti 28 éves konfliktusban mintegy 40 ezer ember halt meg eddig.